25 tervezési baki, amit egyszerűen képtelenek vagyunk elhinni

Az építészed egy idős az emberiséggel. Ahogy mi fejlődtünk, úgy fejlődött az is. Ha megnézünk egy képet vagy rajzot egy épületről, akkor nagyjából be lehet határolni, hogy melyik korból származik. Minden kornak meg voltak a jellemvonásai az építészetben is. Gondoljunk csak a gótikára jellemző hatalmas, karcsú tornyokra, vagy a reneszánsz ihlette kupolákra. Manapság bármit meg lehet valósítani. Olyan házat tervez az ember magának, amilyet csak akar. Természetesen a modernizáció már mindenütt jelen van. A tervezők és építészek próbálnak egyediek, stílusosak és modernek lenni. A gond akkor van, ha próbálunk szakítani a hagyományokkal. Vannak olyan dolgok, amik azért nem változtak az évek során, mert egyszerűen ennél optimálisabb megoldás nem létezik. Na meg persze vannak azok a megoldások, amikre azt mondjuk, hogy “jóvanazúgy”.

Mutatunk pár tervezői melléfogást, amire mi, laikusok csak fogjuk a fejünket.

Ezt már megszoktuk az internetes oldalakon. Na de tényleg…egy papíron?!

A National Geographic egyik kiadása arról szól, hogy mennyire veszélyesek a műanyag hulladékok. Na már most…ezt az újságot 2 műanyag fóliába is becsomagolták.

Imádjuk a 101 kiskutyát. Ez egy színező… kérdem én, hogy milyen színű legyen egy dalmata? Lila-fekete?

Modern WC-k. Egy kicsit talán túl modern. Szerintem a legtöbb ember ennél több privát szférára vágyna.

Az ott Braille-írás. Mindez egy érdes felületen. Érdekelne, hogy olvassák ki…

Amikor a gyereked imádja a pandákat és megleped egy ilyen felsővel. Majd később jobban megnézed…

Ez a hely azoknak való, akik úgyis csak a telefonukat nyomkodnák közben.

Bekapcsolni még hagyján….na de kikapcsolni ki fogja?!

Egy fekete-fehér diagram. Mindent értünk!

Ebben a fürdőszobai tükörben nem fogjuk megigazítani a sminkünket….

Ez egy kórházi ajtó. Azok az ablakok emlékeztetnek valamire…

Kávébab alakú füle van a csészének. Ötletes? Igen! Használhatatlan? Igen!

Vannak dolgok, amik csak dísznek vannak egy hotelszobában. Mint például ez a termosztát.

Valaki megbukott biológia órán!

A szándék a lényeg!!!!

Szerintem lehetett volna máshová is tervezni a szelepet..

Kinek az ötlete volt ez a kővel kirakott padló egy fodrászatban?! Vagy ki akarja ezt takarítani?

Csak ne legyünk perfekcionisták.

Ez egy étterem mellékhelységének a fala. Bíztató…

Nem tudod, hogy merre jársz? Itt…

A tábla szerint lépjünk 10 lépést hátra… Kösz, de kösz nem!

Egy sárga napernyőt húztak ki a gyermekmedence felé. Sárgát…

Újabb zseniális WC megoldás!

Hát nem tudom. Akadálymentesítésből megbukott.

Nem szeretnénk játszani vele…

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!