24 érdekes kép gyerekkorunk meséiből, amire azóta is keressük a választ

1428

Imádjuk a meséket. Sokan még felnőttként is leülünk egy szombat délelőtt nézni. Sosem figyeltük gyerekként, hogy az állatoknak 4 ujjuk van, vagy hogy a levegőben még képesek sétálni. De ne is keressünk logikát ott, ahol az állatok beszélnek. Mindenesetre a mesenézés remek hatással van az agyra, élettani fontossággal bír, de ha csak simán szórakoztat már az is megfelelő. De azért,mi most összegyűjtöttük a kedvenc “hibáinkat”, amire azóta is keressük a választ.

1.

Ez az amit soha nem fogunk megérteni. Donald Kacsa nem visel nadrágot, de ha lekerül róla a  felső, egyből takargatni kezdi magát.

 

2.

A legfontosabb dolog, hogy a mesehősökre nem vonatkozik a gravitációs elmélet. De azért mi ne próbáljuk ki otthon.

 

3.

Azt mondta, te vagy a nagy Ő. Viszont az arcmemórián érdemes kicsit csiszolni, mivel azt is elfelejtette, hogy nézel ki, ezért mindenkivel felpróbáltatja a cipődet. Érdemes egy lábgomba elleni kenőcsöt beszerezni.

 

4.

Amikor a hajkoronád is csontból van.

 

5.

Nem csodáljuk Rák uram tekintetét, valószínű hangos volt a zene a szemeinek.

 

6.

Elvileg kiférnek a rács között, de mégsem tudnak kiszabadulni.

 

7.

Szegény Pókember, igazán jól megkötözték.

 

8.

Nem is értjük miért borotválkozik.

 

9.

A mesékben a házastársak mindig úgy néznek ki, mintha ikerpárok volnának.

 

10.

Amikor az egér megijed az egértől. Szenzációs!

 

11.

Itt nem értjük, hogy hogyan hallja egyáltalán a zenét.

 

12.

Na ez meg a másik logikai fejtörő…

 

13.

Brian többször találkozott Jézussal, mégis ateista.

 

14.

Hófehérke nagyon szorgalmas, vagy előző életében szobalány lehetett, mert talál az erdő közepén egy koszos kunyhót és ahelyett,  hogy elmenekülne, kitakarítja.

 

15.

Simán ki tudna bújni belőle, de nem akar…

 

16.

Hamupipőke lába annyira más mint a többi nőé a királyságban, hogy a cipő csakis kizárólag rá jó.

 

17.

Néha még nekem is nehézséget okoz, hogy evőpálcikával egyek, de a Pindúr Pandúrok ezt is megoldották.

 

18.

Ahogy a rajzolást is …

 

19.

Te megcsókolnál egy halott nőt egy erdő közepén?

 

20.

Hétköznap nem viselnek ruhát, de a strandra felöltöznek. Ki ért ezt?

 

21.

Az igazi kannibalizmus. A kacsák kacsasültet esznek. Szép kis tanmese.

 

21.

A modernkori rabszolgatartás.

 

22.

Az őskorban már Jézus születése előtt is megünnepelték a Karácsonyt.

 

23.

A három kismalac házának falán lóg egy”portré” az apjukról.

 

SHARE
Previous articleEgyre jobban törnek fel a kezdő írók, ezt pedig a nemrég felfedezett hölgy is tökéletesen bizonyítja
Next articleEz a 26 fénykép bebizonyítja, hogy az időnek van a legnagyobb hatalma