HomeBeautiful19+1 kép ami megörökítette a szülői büszkeséget

19+1 kép ami megörökítette a szülői büszkeséget

Általában a szüleink azok, akik mindig mellettünk állnak és támogatnak minket, bármi is legyen. 19+1 képet gyűjtöttünk össze a szülői büszkeségről, amit talán mi, olvasók is át tudunk érezni.

1. Apja-fia. Ifjabb Howard Urban közlegénynek az apja, idősebb Howard Urban főtörzs-őrmester gratulál.

2. Egy büszke őslakos, aki 3200 km-t utazott, hogy ott lehessen az unokája diplomaosztóján.

3. Apám nyomdokaiban járok.

4. Tegnap volt a kislányom 6. szülinapja. Azt kérte, hogy adjunk enni az éhes embereknek. Elmentünk hát a boltba és ő maga válogatta össze az ételt, amit hajléktalanoknak adott.

5. Egy megfáradt, de büszke apa a fiával.

6. A férfi az idős és beteg anyját gondozza.

7. A kisfiam most fogott ki életében először egy halat, ráadásul teljesen egyedül.

8. A 8 éves fiúnk reggel felkelt és ezt csomagolta nekünk aznapra. 🙂

9. Apám 30 évig volt rendőr és a nővérem is most lett az. Apám ezt kapta tőle karácsonyra.

10. Anyám 1994-ben és én, 2017-ben.

11. A 12 éves kislányom lerajzolt, majd rátetette a képet egy bögrére, amit nekem adott ajándékba.

12. Anya és apja tanítanak sízni, 1987-88. telén.

13. Egy büszke apa-fia pillanat.

14. „Állj mellém és mi ketten fogjuk uralni a galaxist, mint apa és fia!”

15. A kisfiam ezt készítette nekem reggelire anyák napja alkalmából. 🙂

16. A 4 éves kislányom most biciklizik életében először. Boldog vagyok, hogy láthatom!

17. A kislányom egy kicsit átszínezte a figurákat és úgy adta nekem ajándékba a sakk-készletet. Este velem játszotta élete első sakkjátszmáját.

18. Apám és én, 1997-ben és most.

19. Ezt adtam apámnak ajándékba. A fenti képen ő van 26 évesen, az alsón pedig én, 25 évesen.

+1. Amikor a gyerek büszke a szüleire: együtt mentek vissza az egyetemre és megszerezték a diplomát, együtt!

Most Popular

Recent Comments