HomeInteresting17 példamutató pár, akik hatalmas változáson mentek keresztül!

17 példamutató pár, akik hatalmas változáson mentek keresztül!

Milyen érdekes az emberi faj, amikor szinglik vagyunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legjobb formánkat mutassuk, ami vonzó és megfogja a másik embert. Amikor párkapcsolatban élünk, annyira megszokottá válik a dolog, hogy már nem érdekel bennünket, hogy nézünk ki, hiszen párunk úgy is szeret. Vannak olyan párok, akik ezt megelégelték, és teljesen új életet kezdtek, egészségesen. Az ő kitartásukról és elszántságukról készítettük ezt a cikket, hogy mindenkinek példaértékű legyen, és inspiráljon benneteket a boldogsághoz vezető úton.

Két ember, akik örökre megváltoztatták kinézetüket.

Ez a pár még éjjel 2 órakor is ettek, nem foglalkoztak azzal, hogy ez mennyire negatív hatással van az egészségükre. Aztán végül is, belefáradtak abba, hogy kövérnek és csúnyának nevezik őket. Folyamatosan motiválták egymást és végül meglett  az eredménye, mert 50 kilót fogytak.

A srác, aki büszke barátnője eredményére.

Sosem panaszkodott külsejére, úgy szerette, ahogy van. Hatalmas meglepetést okozott, mikor 10 kilótól megszabadult. Most már csak úgy sugárzik a pár.

Lexi és Danny hatalmas átalakulása.

Ez volt az első nap, mikor Lexi és Danny Reed elhatározták, hogy változtatnak saját életükön. Lexi 220 kilót nyomott akkor, Danny pedig 126-ot. Amint látszik mindketten szép eredményt értek el. Céljuk elérése segítette őket végigkísérni ezen a nehéz és rögös úton.

Josh és Terri fejenként 45 kilótól szabadult meg.

A pár napi 15 perc sétával indított, majd 5 kilométert futottak minden egyes nap. Az életük fenekestül felfordult, de nem bánják, mert így boldogok.

Zach és Brecca átalakulása.

A Zach és Brecca átalakulása közelebb hozta őket egymáshoz. Zach 48 kilótól, míg Brecca 27 kilótól szabadult meg. Elmondásuk alapján, mindketten magabiztosabbnak érzik magukat.

A nagy fogyás az esküvő előtt.

Ez a pár összesen 54 kilótól szabadult meg, hogy készen álljanak az esküvőjük napjára. Elmondásuk szerint, ez még csak a kezdet, további kilóktól szeretnének megszabadulni. 

Ez a pár ígéretet tett egymásnak, hogy megszabadulnak a súlyfeleslegüktől.

Hatalmas átalakuláson ment keresztül ez a pár. Igaz, hogy esküvőjük után álltak neki edzeni, de mindent megtettek ennek érdekében. Most sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint valaha.

Aesthetic Models (@aestheticmodels_) által megosztott bejegyzés,

A nagy esküvői fogyás.

Nem akartak ilyen külsővel egybekelni, ezért kemény diétába és edzésbe kezdtek. Meg lett a munka gyümölcse, összesen 60 kilótól szabadultak meg. Így néztek ki az esküvőjük napjára.

Első és második esküvő.

Esküvői képeiket nézve eldöntötték, hogy teljes átalakulást hajtanak végre magukon. A negyedik évfordulójukon váltották be ígéretüket, hogy vonzó külsőt varázsolnak maguknak. A férj közel 60 kilót fogyott, a feleség pedig, 50 kilótól szabadult meg.

Egy pár, aki nem fogyni akart.

Ez a pár pont, hogy az ellenkezőjét érte el. Nem érezték már magukat jól olyan soványan, mint az első képen, ezért szigorú étrendnek és az edzéseknek köszönhetően szedtek fel magukra pár kilót. Elmondásuk szerint most sokkal jobban érzik magukat.

Inspiráló pár.

A mosoly az arcukon sértetlen. De a felesleg lekerült. A pár rengeteg súlyfeleslegtől szabadult meg. Most még boldogabbak, mint eddig, és sokkal több önbizalmat kaptak ezáltal. 

Amikor a kép önmagáért beszél.

Nézd mekkora változáson mentek át. Senki sem hitte, hogy ez egy és ugyanaz a pár. Sokak számára példaértékű emberekké váltak, sőt más párokat is motiváltak a változásra.

Az életkor nem számít, ha fogyni akarsz!

Néhányan azért fogynak, hogy felkészüljenek az esküvő napjára, néhányan pedig azért, hogy vonzónak tűnjön a másik szemében. Ez a pár abban a korban kezdett el fogyókúrázni, amikor a legtöbb ember már nem figyel oda a testére.

Ki mondta, hogy gyerek után, nem lehet fogyni?

Szinte minden nő meghízik, mikor terhes lesz. Vannak olyan szerencsés emberek, akik a szülést követően, egyből visszakerülnek eredeti súlycsoportjukba. Vannak akiknek kemény munka árán megy csak le a plusz felesleg. Így történt ezzel a párral is. Egy fogyókúrás edzéstervet állítottak össze, amivel más párokat is tökéletesen inspiráltak a fogyásra. Aki eddig azt gondolta, hogy szülést követően nem lehet fogyni, nagyon téved. Itt az élő példa.

Csak egészségesek akartak lenni.

A pár, esküvőjük után kemény edzésbe fogott és sok embert inspiráltak. Lisa súlycsökkentő szemináriumokat is tart, és sok embert segít, hogy elindulhassanak a fogyás útján.

A fogyás együtt még csodálatosabb.

Az átalakulásuk előtt aranyosnak tűntek, de most még jobban néznek ki, mint valaha. Ezt a rendszeres edzésnek köszönhetik.

Fitnesstrainer & Blogger (@sarahxfit) által megosztott bejegyzés,

Együtt semmi sem lehetetlen!

Ez a pár minden évben megfogadta Újév napján, hogy a következő évben elkezdenek edzeni és a fogyás útjára lépnek. Nemrég beváltották ezt az ígéretet. Hihetetlen formába hozták magukat.

Most Popular

Recent Comments