HomeInteresting16 mindennapi használati eszköz, amiknek eddig senki sem tudta valódi funkcióját!

16 mindennapi használati eszköz, amiknek eddig senki sem tudta valódi funkcióját!

Akadnak életünk során olyan tárgyak, amiket napi szinten használunk, mégsem tudjuk, hogy valójában milyen funkciókat lát el. Ilyen például a főzőedényeken talált lyuk, vagy a mérőszalag végén fellelhető fém rész. Szerencsére az internet nagyon sokat tud segíteni, hogy megtudjuk, voltaképpen hogyan kellene helyesen használni ezeket a tárgyakat. Összegyűjtöttünk most belőle párat, hogy ti is megismerkedhessetek velük.

Tornacipő oldalán található lyukak.

Első körben szellőzésre szolgált, hogy ne izzadjon be az ember lába. Másodsorban ugyanúgy be lehetett fűzni a cipőfűzőt, hogy még jobban passzoljon az emberi láb formájához.

Az edényeken található lyuk.

Az edényeken található lyuk arra szolgál, hogy az ételmaradékos kanalat, fakanalat, bele tudd állítani, így a fölösleg le tud róla csöpögni, méghozzá az edénybe.

Laptop töltő kábel vastagított része.

Ennek a kis résznek a neve: ferrit-gyűrű, ami segít, a nagyfrekvenciás elektronikus áramkörök által keltette zajok elnyomásában.

Tic-Tacos doboz tetején lévő rés.

Erre nagyon egyszerű magyarázat van, ha elfordított kicsit a dobozt, és kinyitod, abba a résbe kerül bele a Tic-Tac.

Két színű radír.

Mindenki találkozott már kisiskolás korában ilyen jellegű radírral. Sokan tudták, hogy a piros színű rész a ceruza eltávolítására szolgál, ám voltak néhányan, akik nem tudták, mire szolgál a kék színű rész. Nos a kék rész a toll kiradírozásáért volt felelős.

Tollak kupakján lévő lyuk.

Nagyon sokan szerették a szájukba venni ezeket a tollakat tanóra alatt, ám nem csak a gyerekek de a felnőttek is gondolkodásra, vagy épp unaloműzésre használták. A lyukakat a kupak tetején arra a célra találták ki, ha esetleg valaki véletlenül lenyelné, ezen keresztül annyi levegőhöz jusson, amennyi elegendő hogy a mentők kiérjenek és ellássák a sérültet.

Plusz gombok és szövet a ruhákban.

Ezeket a plusz anyagokat azért teszik bele a gyártók, hogy először ezeket mosd ki, így kiderül a mosógép vagy maga a mosási program kárt okoz e az adott termékben.

Farmereken található szegecsek.

A farmerek leggyengébb pontja a varrás mentén van, ha ezeket a szegecseket nem tennék bele, azokon a helyeken sokkal könnyebben és gyorsabban elszakadna az anyag, ami később varrónőt, majd kukát igényel.

Egy picike nyíl a tankolást jelző emblémánál.

Ez a nyilacska arra szolgál, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül meg tudd állapítani, melyik oldalon található a tank. Így tudod, a benzinkúton, milyen típusú tankoló állomásra kell beállnod.

A kupakokban található kis műanyag alátétek.

A gyártók tömítésként teszik bele a kupakokba, hogy semmi esély ne legyen a folyadék kiszivárgására a kupakokon keresztül.

Tésztaszedő közepén található lyuk.

Egy az, hogy nagyon szépen ki tudod adagolni a tésztát, másrészről a lyuknak köszönhetően egyszerűbben bele tudod tenni a száraztésztát a lobogó vízbe.

Repülőgép ablakán található lyuk.

A légnyomás kiegyenlítésért felelnek ezek az apró lyukak, illetve, hogy az ablakok ne párásodjanak be.

Mérőszalag végén található lyuk.

Ha például egy csavartól kezdve szeretnénk egy adott távolságot lemérni, csak bele kell akasztani a csavar fejébe, így nem kell nekünk se és másnak se tartani, hogy egy adott távot lemérjünk.

Mérőszalag végén található fogas rész.

Egyszerű célja van ezeknek a fogaknak, mégpedig, ha nincs nálad se toll, se ceruza, akkor a fogak segítségével be tudod jelölni a kezdő vagy a végpontot.

Lakatok alján fellelhető lyuk.

Ezek a lyukak arra szolgálnak, hogy ha benedvesedik a lakat könnyebben kiszáradjon, illetve ezen keresztül olajozták meg a szerkezetet.

Az F és J billentyűn található kitüremkedett vonal.

A mutatóujjainkat ezekre a billentyűkre kell tenni, hogy 10 újjal tudjunk gépelni.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments