HomeInteresting15 hihetetlen tény, amit még valószínűleg te sem tudtál a világról

15 hihetetlen tény, amit még valószínűleg te sem tudtál a világról

“Az élet túl rövid” – mondják. Nos, van is benne valami, mert, ha több száz évig élnénk, akkor sem láthatnánk vagy éppen tudhatnánk meg mindent világunkról. “Túl sok a tennivaló és túl rövid élet!” Így is van. Életünk nagy részét alvással és munkával töltjük, így csak kevés időnk marad arra, ami valóban érdekes és izgalmas.

Éppen ez a kevés idő az oka annak, hogy ne hagyd ki cikkünk fotóit és érdekes tényeit. Sajnos nem mindenhova juthatunk el személyesen, így hálásak lehetünk a mai technológiának, hogy a lehetőség nyitott marad számunkra. Hisz az interneten keresztül egy-egy pillanatra mi is ott lehetünk, ahol csak akarunk. Így egy kicsit úgy tűnhet, hogy kevesebbet mulasztunk és persze még többet tanulunk és tudunk meg a világról, amiben élünk.

1.

A bostoni maraton 1972-ig nem tette lehetővé, hogy a nők is rajthoz álljanak. Mindez csak később valósult meg, azóta pedig a gyengébbik nem képviselője minden egyes maratonon méltó ellenfelei a férfiaknak.

2.

Sokan szeretjük a görögdinnyét, hisz nyáron, a nagy hőségben egy lédús, édes és nem utolsó sorban jó hideg dinnye frissítő lehet számunkra. Azt azonban, már nagyon kevesen tudjuk, hogy a görögdinnye sütés vagy grillezés hatására elveszti eredeti textúráját, így egyfajta húspótlóként, vagyis “görögdinnye steakként” is fogyasztható.

3.

1999-ben a hackerek biztonsági hibát fedeztek fel a Hotmailben, amely lehetővé tette, hogy bárki bejelentkezzen bármilyen Hotmail-fiókba az „eh” jelszó segítségével. Abban az időben ezt „a web történetének, legelterjedtebb biztonsági eseményének” nevezték.

4.

Ohio államban különböző színű rendszámok léteznek. Ennek oka, hogy a valamilyen befolyásoltság alatt vezető elítélteket megkülönböztessék a többi sofőrtől.

5.

A gyerekkorunkból jól ismert és kedvelt Flintstones család volt a legjövedelmezőbb hálózati rajzfilm-franchise harminc éven át, mielőtt a Simpsons család című animációs film a képernyőre került.

6.

Ha alszunk, akkor egyáltalán nem tüsszentünk, ugyanis az agyunk leállítja ezt a reflexet. Szóval, ha álmunkban tüsszentenünk kellene, akkor mindenképpen felébredünk előtte.

7.

A „Jurassic” szót, amelyet a népszerű film címében is olvashatunk, gyakran társítjuk a dinoszauruszokhoz, pedig valójában a kelta “erdő” szóból származik.

8.

Nagy valószínűséggel az emberek többsége nem tudja, hogy korábban a február volt az év utolsó hónapja. Ezzel magyarázható, hogy ez a hónap a legrövidebb az évben.

9.

Samuel Jackson filmszerződéseiben egy olyan záradékkal rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy filmforgatás közben golfozhasson, ráadásul akkor, amikor ő akarja.

10.

1945-ben létrehozták az első atombombát, ami a „The Gadget” nevet kapta.

11.

Annak ellenére, hogy a világon Ausztráliában él a legtöbb mérges kígyó, évente átlagosan csak egyetlen halálos kígyóharapás történik.

12.

A „karantén” szó az olasz velencei nyelvjárásból, a „quaranta giorni” szavakból származik, aminek jelentése „negyven nap”. Ennek oka, hogy amikor felfedezték, hogy a hajókon lévő emberek a pestis hordozó patkányok miatt fertőződtek meg, akkor negyven napra le kellett horgonyozniuk a velencei városfalak előtt. Csak a karantén, vagyis a negyven nap elteltével szállhattak partra.

13.

A londoni Big Ben (Elizabeth Tower) már szemmel láthatóan ferdül. 4000 év alatt ugyanolyan szögben fog állni, mint a Pisai ferde torony.

14.

A Viagra vízben történő feloldása révén a vágott virágok élettartama akár egy héttel is hosszabb lehet az átlagosnál.

15.

A legnagyobb ananász világrekordját az ausztráliai Bakewellből, 2011-ben Christine McCallum érte el, a maga termesztette ananásszal. Az ananász hossza 32 centiméter, súlya pedig 8,28 kilogramm volt.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments