HomeInteresting14 dolog, amit teljesen máshogy csinálnak Indiában, mint Magyarországon

14 dolog, amit teljesen máshogy csinálnak Indiában, mint Magyarországon

India nem egy egyszerű ország, rengeteg hagyománya van, amit mi magyarok nem igazán tudunk hova tenni. Kezdjük azzal, hogy 330 millió istent tisztelnek, ami önmagában furcsa egy keresztény vallású ember számára. Ezen kívül több szokatlan eseményt rendeznek meg a dél-ázsiai országban, például bika szörfözést. A világ többi országával ellentétben az ő gyász színűk nem a fekete, hanem a fehér, mely a tisztaságot szimbolizálja, ezért ha valaki elveszti férjét feleségét, akkor fehér színű száriban vagy turbánban kell járnia. Nyilván ez még nem minden, hiszen több furcsaságot is magába foglal ez az ország, így hát készítettünk egy kis összeállítást, mely leírja milyen érdekességek húzódnak ezen a vidéken.

1, Indiában a harmadik nem a Hidzsra.

Indiában a Hidzsra kifejezést olyan emberekre használják, akik transzneműnek vagy transzszexuálisnak tartják magukat. Ez már ősidők óta jelen van a kultúrában, ám bizonyos országokban, például Pakisztánban nemcsak férfiak lehetnek hidzsrák, hanem nők is.

2014 áprilisában az Indiai Bíróság törvényileg elismerte a transznemű embereket, így a hivatalos dokumentumaikban is a Hidzsra nem szerepel.

2, 130 millió ember zarándokol.

A Kumbh mela nevű zarándoklat alkalmával a hívők megfürdenek a Gangesz folyóban. Ez a világ legnagyobb emberi összejövetele, melyet még az űrből is lehet látni. 2019 január 15 és március 4 között, mintegy 130 millió ember vett részt az eseményen.

3, Az első plasztikai sebészeti könyv a világon.

A Sushruta Samhita egy ősi szanszkrit szöveg, mely a gyógyászatról és a műtétekről szól. A könyvet Sushruta írta, aki egy ősi indiai orvos volt. A férfi igencsak érdeklődött a plasztikai sebészet tudománya iránt, így hát ő lett eme eljárás atyja. Könyvében az orr illetve az ajkak rekonstrukciójának menetét írta le.

4, Bika szörfözés.

A bika szörfözés egy olyan sportverseny, amit egy Anandapally nevű faluban tartanak meg Kerala déli részén. Ez a tevékenység a betakarítási szezon után kerül megrendezésre, ahol a bikák vízzel teli rizsföldeket szántanak fel úgy, hogy az emberek a képen látható módon egy fa deszkán állva próbálnak meg egyensúlyozni. Nagyon népszerű sport ez az indai nép körében.

5, Szokatlan postahivatalok.

Indiában a postahivatalok nagyon különböznek a megszokottól, ugyanis úgy néznek ki, mint a fából készült hajók. Az 1970-es években Radzsisztán államban még teve posta is volt, ahol az emberek felültek az állatok hátára és Bengáltól egészen Darjeeling hegyvidékéig vitték a leveleket és küldeményeket.

6, Veszélyeztetett állatfajok.

India otthont ad a legritkább és a legkülönlegesebb állatfajoknak, melyeket csak Ázsiában lehet felfedezni. Közéjük tartozik például a veszélyeztetett ázsiai oroszlán vagy az úgynevezett bíbor béka.

7, Az Indiai nép rendelkezik a legnagyobb mennyiségű aranykészlettel.

India tartozik a legnagyobb aranyfogyasztók közé, ugyanis 2018-ban körülbelül 760,4 tonna aranyat használtak fel különböző ékszerek elkészítéséhez és fesztiválok kiegészítő elemeihez.

8, Indákból, gyökerekből készült hidak.

Meghálaja egy állam Északkelet-Indiában, ahol nagyon csapadékos időjárás uralkodik. Ezen a vidéken indákból és gyökerekből készítettek hidakat, hogy megakadályozzák bizonyos alapanyagok idő előtti rothadását. Ezeket a hidakat éveken át készítették, de sokkal ellenállóbbak, mind bármilyen fa deszkából készült átkelő.

9, A világ leggazdagabb hindu temploma.

A „Sree Padmanabhaswamy” templom, Tiruvanántapuram városában található. Nemcsak a világ leggazdagabb hindu templomaként tartják számon, hanem a leggazdagabb istentiszteleti helyként is. 2011-ben a régészeti tanszék megnyitotta a templom titkos részeit, ahol megvizsgálták az ott található tárgyakat, ahol több száz millió dollárt érő aranyat, ezüstöt és drágaköveket találtak.

10, 16 lépésben sminkelik ki a menyasszonyokat.

Csak és kizárólag az arákat sminkelik ki 16 lépésben, melynek neve „Solah Shringar” Ilyenkor nemcsak az arcot, hanem lábujjtól a fejtetőig kisminkelik, felöltöztetik és kiegészítőkkel ékesítik a menyasszonyt.

11, 330 millió istent tisztelnek.

Indiában a lakosság 80%-a a hindu vallást követi. Eme nép 330 millió istent tisztel, ám nem mindegyiknek tudják a nevét. Ez azért van, mert egy több évezredes hitrendszerről van szó. Csak az igazi hindu, aki szent iratnak vallja a Védákat. A hinduk fő istene Brahma, aki az Igazság és a Valóság, ezen kívül van még Visnu, ő tartja rendben az univerzumot és a világot, valamint itt van még Siva a romboló. Mindegyiket ugyanúgy tisztelik és ugyanolyan fontos szerepük van az élet körforgásában.

12, Indiában van a legmagasabb szobor a világon.

Indiában van a világ legmagasabb szobra, ugyanis 182 m magas „Vallabhbhai Patel” politikus bronzszobra. Ezt az „egység szobraként” is emlegetik, mely jó hatással van a turizmusra.

13, A gyász színe nem a fekete.

A világ többi részével ellentétben a gyász és a halál színe nem a fekete, hanem a fehér, mely a tisztaság szimbóluma. Amikor egy nő elveszíti a férjét, évekkel később is fehér szárit fog viselni, ha viszont a férfi veszti el feleségét, akkor fehér turbánt visel jó néhány éven keresztül.

14, Jegygyűrű a lábon nem pedig a kézen.

Tamilnáduban a jegygyűrűket nem a kézen lévő ujjakra, hanem a láb ujjaira szokás húzni. A férj kettő ezüst gyűrűt húz szeretett felsége lábujjára, mely a hagyományok szerint az egészséget, termékenységet szimbolizálja.

Te mit gondolsz ezekről a szokásokról?

Most Popular

Recent Comments