HomeInteresting12 érdekes tény, mely teljesen más megvilágításba helyezi a Földdel kapcsolatos tudásunkat

12 érdekes tény, mely teljesen más megvilágításba helyezi a Földdel kapcsolatos tudásunkat

Állítások szerint közel 8 millió tudós él jelen pillanatban a bolygón. Ha legalább már 10 éve vannak a pályán, az azt jelenti, hogy minden egyes nap több száz új felfedezésre tesznek szert a világgal kapcsolatban. Mindegy, hogy orvostudományra, geológiára, vagy új technológiák fejlesztésére szakosodtak az általuk ismert elméletek bizonyítása, cáfolása, vagy javítása nagyon sokat tehet hozzá a mi tudásunkhoz. A mostani cikkünkben 12 nagyon érdekes tényt hoztunk el nektek, amitől biztos, hogy leesik az állatok.

1, A Vatikán a Föld legveszélyesebb helye

Ahhoz, hogy megkapjuk a pontos eredményeket, el kell osztani a polgári bűncselekmények számát a lakosság számával. Tény, hogy ez a szám alacsonyabb, mint Lagos, Bronx vagy São Paulóé, de 2006-ban az egy főre jutó bűncselekmények száma 1,68 volt. Ennek tükrében, itt a legmagasabb a bűnözési arány.

2, A lajhárok képesek 40 percen keresztül víz alatt úszni

A csendes életmódot élő emlősök imádnak úszni. A földön 250 m/h-s sebességgel képesek haladni, viszont a vízben ötször gyorsabban képesek mozogni. Ezek az állatok képesek 40 percen át a víz alatt úszkálni anélkül, hogy fel kellene jönniük levegőt venni.

3, A nyelven nincsenek külön zónák, amik az ízek megkülönböztetéséért felelősek

Biztos te is hallottad már, hogy a nyelv bizonyos részein képes vagy érezni az ízeket. A nyelv ízlelő-térképét azonban sokan csak egyfajta mítosznak találják. A különböző ízeket megállapító ízlelőbimbók valóban megtalálhatók a nyelven, de a zónák illúzióját az okozza, hogy a nyelv bizonyos részein hasonló ízlelőbimbók helyezkednek el.

4, A kutyák nem színvakok, mert látják a kék és a sárga színeket

Általános tévhit, hogy a kutyák csak fekete-fehérben látnak. Orosz származású tudósok utánajártak ennek a dolognak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kutyák ugyanolyan jól képesek felismerni a kék és a sárga színeket, mint mi emberek. Viszont kiderült, hogy nem látják a különbséget a zöld és a vörös között.

5, A birkák nyírás után összeverekednek mert nem ismerik fel egymást

Ha hiszed, ha nem a juhoknál van hierarchia. A rangsorolás nemtől és kortól függ és, aki annak tetején helyezkedik el, az jobb helyet kap az ételadagolónál, vagy akkor mikor pihen. Ez a rendszer addig nem is változik, ameddig meg nem történik a nyírás. Utána folyamatosan harcolnak egymással. Ezek az állatok megjelenésük és szaguk által ismerik fel egymást, de a nyírás után elvesztik státuszukat. Ezek után harcba kell lépniük, hogy kiderüljön, ki érdemes a rangsor tetejére.

6, Newton fejére nem is esett alma

Isaac Newton voltaképpen csak tanúja volt a gyümölcs lezuhanásának, ami a gravitációs törvényének alapját képezte. Az alma leesése arra ösztönözte a tudóst, hogy gondolkozzon ez mitől lehet. William Stukeley, Newton életrajzírója megemlítette ezt az emlékirataiban.

7, A számítógép hátterének megváltoztatása csökkenti a stresszt

Kutatások szerint a telefon, tablet és számítógép háttérképének megváltoztatása képes csökkenteni a stresszt és növelni a termelékenységet. Állítások szerint a természetet ábrázoló fotók azok, amik a leghatékonyabbnak bizonyultak, a város valamint a geometriai minták pedig a legkevésbé hatékonynak.

8, A gorillák és a medvék képesek úgy dorombolni, mint a macskák

Kiderült, hogy nemcsak a macskák képesek dorombolni, hanem olyan állatok is, mint a gorilla, medve, lemúr, tengerimalac, róka, hiéna, nyúl és a mókus. A gorillák még akkor is ki tudják adni ezt a hangot, amikor esznek.

9, Egy tonna mobil több aranyat tartalmaz, mint egy tonna aranyérc

Az ökológiával foglalkozó szakemberek szerint egy tonna aranyérc kb. 1-2 gramm aranyat tartalmaz. Viszont ugyanennyit kapunk, ha 41 mobiltelefonkészülék arany részét feldolgozzuk. Egy tonna mobil közel 300 gramm aranyat tartalmaz, ami elsőre tudjuk, hogy hihetetlennek hangzik, de így van.

10, A koalák és az emberek ujjlenyomata félelmetesen hasonló

Ha a tudósoknak a legszuperebb mikroszkópjuk is lenne, akkor is nehezen tudnának különbséget tenni a koalák és az emberek ujjlenyomatai között. A szakemberek szerint a koaláknak szükségük van az ujjlenyomatra ahhoz, hogy kapaszkodni tudjanak, miközben letépik a leveleket a fáról.

11, A gyomrunk bevörösödik mikor zavarba jövünk

Lányos zavarunkban illetve mikor nagyon izgulunk valami miatt, akkor a szervezetünk elkezdi termelni az adrenalin nevű hormont. Ez a felelős azért, hogy felélénküljön a vérkeringésünk, ám ennek az a mellékhatása, hogy a gyomrunk fala ugyanúgy el tud vörösödni, mint az arcunk.

12, Az indiai asszonyok birtokában van a bolygó aranytartalékának mintegy 11%-a

Mindenki tudja, hogy Indiában a tehetősebb családok férfitagjai arany ékszerekkel ajándékozzák meg feleségeiket és gyermekeiket. Mivel ez az ország az egyik legnagyobb aranyfelvásárló, illetve ezen kívül más ékszert nem hordanak, így nem csoda, ha a föld aranytartalékának 11%-át ők birtokolják.

Na mit szólsz ezekhez a tényekhez?

Most Popular

Recent Comments