A veszélyes vírus a menekültponton elsősorban kisgyermekeket célzott meg. Néhány ember olyan súlyos állapotba került, hogy a kórház sürgősségi osztályán kötött ki.
Veszélyes vírus a menekültponton
Lengyel barátainkhoz 2,1 millió menekült lépett be az elmúlt 1 hónapban. Hatalmas embertömeg, amely egyben óriási felelősség és logisztikai kihívás is. Magyarország is nagy erőkkel segíti a hozzánk betérő ukrán menekülteket.
Már-már normálisnak mondható, hogy egy ilyen menekültponton kicsúszik az irányítás a kezekből.
A Poznańban található menekültszálláshelyen vírusfertőzést jelentettek. Leginkább gyerekek estek áldozatul fertőzésnek. Kezdetben gyomorinfluenzára gyanakodtak, de kiderült, hogy a rotavírus a felelős.
A rotavírus egy enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegség, amely elsősorban a kisgyermekekre veszélyes. A kórokozó a levegőben terjed, így szinte lehetetlen kordában tartani, főként egy menekülttáborban.

Többen kórházba kerültek sürgősségi ellátásra. A legtöbben már jobban vannak.
Az elsősegélynyújtás területén tűzoltók, képzett felderítők és önkéntesek is segítséget nyújtanak. Emellett az orvosi pontot folyamatosan bővítik, hogy ne legyen olyan helyzet, amikor a segítségre szoruló ne kaphatna.
Február 24. óta több mint 200.000 menekült jött Magyarországra. A töredéke a lengyel statisztikáknak, de nekünk is fel kell készülnünk egy esetleges járvány kitörésére. Ez az, amire most már végképp nem lenne szükségünk. Pláne úgy, hogy a COVID és most kezd lecsengőben lenni.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!