Teszt: A kiválasztott gyűrű pontosan megmondja mit gondolsz saját magadról

A modern kori pszichológiában számtalan gyakorlat létezik arra, hogy a szakemberek megismerjék az emberek lelki világát és a saját magával való kapcsolatát. Az ilyen jellegű tesztek leginkább egy csodálatos utazásra, küldetésre emlékeztetnek, melyek általában a következő mondattal indulnak: “Képzeld el, hogy…”

1971-ben egy amerikai származású pszichológus név szerint Steve Andreas egy ilyen jellegű képzelet-technikai tesztet publikált, mely széles körben elterjedt azóta az interneten, sőt mondhatni óriási népszerűségnek örvendett az emberek körében. Ma egy hasonló tesztet mutatunk be nektek, mely segít, hogy egy kicsivel jobban megismerd saját magad. Fontos megjegyeznünk, hogy a tesztben nincsenek rossz válaszok így arra böksz rá, amelyik éppen tetszik.

Képzeld el, hogy…

Sétálsz a világűrben és csend vesz körül. Rajtad kívül senki sincs ott, így nem tudsz senkivel kommunikálni. A lehető legkönnyebbnek és legnyugodtabbnak érzed magad. Fényes csillagok vesznek körül, mind-mind szépen pislákol, majd egyszer csak észreveszel egy fényes utat. Ahogy mész, mendegélsz rajta meglátsz egy arany padot és úgy döntesz lepihensz rá. Hirtelen meglátsz egy fényes tárgyat a földön és felveszed, amiről kiderül, hogy egy gyűrű.

Hogyan néz ki ez a gyűrű?

Milyen nemesfémből készült?

Milyen a színe?

Mit gondolsz róla?

Milyen réginek tűnik?

Szeretnéd megtartani?

Lent találsz pár alternatívát. A te elképzelésed is közte van?

1, Első gyűrű

Ha az első gyűrűt választottad akkor, fontos számodra, hogy lenyűgöző legyen, és külső megjelenése révén hosszú idő után se veszítse el értékét. Ez arra enged következtetni, hogy aggódsz az anyagiak miatt és félsz, hogy egy nap minden vagyonod elveszted és földönfutóvá válsz.

2, Második gyűrű

Amennyiben a második gyűrűt választottad, akkor tudd, hogy ez a családi értékeket szimbolizálja. Ez azért van, mert számodra a család a legfontosabb, és a prioritási listád legtetején foglal helyet. Elképzelhető, hogy már nagyon vágysz egy saját családra, de az is elképzelhető, hogy régen láttad a szüleidet, és szeretnéd már őket újra meglátogatni. Az sem kizárt, hogy rengeteg barátod és ismerősöd alapított családot vagy ment férjhez az utóbbi időben és téged is magával sodort a vágy. A családi hagyományok nagyon fontosak a számodra.

3, Harmadik gyűrű

Ha a harmadik gyűrűre esett a választásod az azt jelenti, hogy nagyon romantikus jellem vagy és vágy egy kis gyengédségre, törődésre. Amennyiben nincs partnered a legjobb, ha meglátogatod Párizst, hiszen köztudott, hogy az a szerelem városa. Pénz hiányában az is egy remek alternatíva, ha romantikus és szerelmes filmeket nézel, vagy finom desszerteket fogyasztasz a teraszodon, erkélyeden.

4, Negyedik gyűrű

A negyedik egy fából készült gyűrű, így ha arra esett a választásod, akkor az azt jelenit, hogy nem fordítasz nagy figyelmet, az anyagiakra. Számodra az egészséges életmód a legfontosabb, mert nincs is annál rosszabb, mikor beteg, legyengült, leterhelt az ember szervezete, immunrendszere vagy lelke. Fontos neked a külső-belső harmónia, és mindent megteszel annak érdekében, hogy ezt elérd.

5, Ötödik gyűrű

Ha az ötödik ékszerre esett a választásod akkor az azt szimbolizálja, hogy mind testileg, mind lelkileg ki vagy merülve és szükséged lenne egy kis pihenésre. Ha sikerülne kipihenned a sok fáradalmat, ami összegyűlt, akkor testileg és lelkileg kiegyensúlyozottá válnál.

6, Hatodik gyűrű

Ha erre a csodaszép antik gyűrűre esett a választásod akkor az annak a jele, hogy szereted a történelmi eseményeket, történeteket, érdekel, hogy milyen életet éltek a különböző dinasztiában… stb. Viszont ez még nem minden. Titkon vagy tudat alatt arra vágysz, hogy egy bizonyos társadalmi réteghez tartozz, vagy egy szép, kerek és izgalmas történet alakuljon ki az életedről, amit az utókor csillogó szemekkel hallgat.

7, Hetedik gyűrű

Az utolsó képen egy modern kori gyűrű látható, mely divatos és elegáns is, így a mai világban tökéletesen megállná helyét. Ha erre az ékszerre esett a választásod, akkor az annak a jele, hogy vágysz az ifjúságodra és a modern gondolkodásra. Itt voltaképpen nem számít, hogy hány éves vagy, csak az, hogyan gondolkodsz az élet dolgairól.

A cikk tetején feltett kérdések a saját magadhoz való hozzáállásodat tükrözik. Például, ha tetszett a gyűrű és nem érezted rosszul magad általa, akkor nincs semmi probléma a lelki világoddal.

Ha a gyűrű régi vagy több éves, akkor kimerült vagy és rengeteg pihenésre van szükséged ahhoz, hogy újból megerősödj mind testileg, mind lelkileg.

Ha igennel válaszoltál arra a kérdésre, hogy szívesen megtartanád-e akkor tudd mindennel elégedett vagy azzal, ami az életedben történik.

Neked milyen eredmény jött ki? Úgy érzed passzol hozzád a válasz?