Nem mindennapi videót rögzített egy autós Amerikában, amit meg is osztott YouTube-on.
Valószínűleg a legtöbb ember hallott már a Nevada államban található 51-es körzetről, ahol állítólag az amerikai kormány földönkívüliekkel kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket folytat. Sokak szerint itt találhatóak a bizonyítékok arra is, hogy nem vagyunk egyedül. Mi több, vannak olyan összeesküvés-elméletek is, amik egyenesen azt állítják, hogy az amerikai kormány már évtizedek óta együttműködik a csak „szürkék”-nek becézett idegen fajjal.
Erre nyilván nincs semmiféle konkrét bizonyíték, de az, hogy nagyon szigorúan őrzik a létesítményt, arra enged következtetni, hogy nagy titkokat rejtegetnek ott, legyen az akármilyen jellegű.
Néhány napja egy autós, aki az 51-es körzet felé haladt, egy kamionra lett figyelmes, ami egy hatalmas csészealjat, vagy egy annak látszó tárgyat szállított.
Persze sokan egyből lecsaptak a videóra és egyenesen azt állították, hogy itt a meggyőző bizonyíték arra, hogy az UFO-k és az idegen lények márpedig köztünk vannak és, hogy az amerikai kormány igenis tud róluk, sőt, egyre kevésbé titkolja.
A másik oldal szerint pedig csak megy makettról vagy egy filmes kellékről van szó.
Te mit gondolsz? Írd meg hozzászólásban!
Íme a videó.