Íme 20 ember, aki a lehető legszerencsésebbnek mondhatja magát

2329

A szerencse bizony a legváratlanabb pillanatokban üti fel a fejét, például Virginia Fike egy azon napon kétszer is megnyerte a lottót. Összesen kettő millió dollárt azaz 570 millió forintnak megfelelő összeget vihetett haza. Ám nem csak a lottófőnyeremény miatt lehetünk szerencsések, ugyanis történnek az életben ugyan kisebb, de jelentősebb dolgok is, ami miatt mázlistának mondhatjuk magunkat. Például öt levelű lóherét találsz a mezőn, vagy nem szúrja keresztül a lábad egy szög, esetleg két fagyit találsz ugyanabban a csomagolásban… stb. Ma úgy döntöttünk, hogy összegyűjtünk néhány képet, ahol az emberek bizony hatalmas mázlistának érezték magukat.

“A szög a két lábujjam között ment át, így hála isten nem sérültem meg.”

A madár pont kitakarta a kocsi rendszámtábláját, amikor képet akart a rendőrség csinálni róla.

“A ház felújítása során találtunk egy titkos rekeszt a padlóba, amiben egy csomó pénz volt elrejtve.”

Igazi mázlista volt az, aki két fagyit kapott egyszerre.

“Két külön buszra vettem jegyet még is ugyanazt a sorszámút kaptam. Ez nem lehet véletlen.”

Egy hajszálon múlt, hogy nem lett tragédia.

Szerintem ilyen terméket mindennap el tudnánk viselni.

A pillanat, mikor elmondasz két Miatyánkot, mert még mindig életben vagy.

Most már biztos, hogy szerencséd lesz.

Majdnem csúnya vége lett a dolognak. Piszok nagy mázlisták az már egyszer biztos.

Úgy látszik nem csak a Twixek vannak párban, hanem már a banánok is.

“A tanárom ezt a dolgozatot állította össze.”

(Ki Donald Trump?
Mikor szoktál lefeküdni?
Hányast szeretnél?)

S láss csodát, tényleg vannak benne Szabadság szobor alakú chipsek.

Két fagyalt egy áráért. Egy szavam nem lenne.

Így kell kérem szépen megfelelő helyet foglalni a repülőre.

Ez aztán az óriás hagymakarika.

Az arc, amikor rájön, hogy mi is az a Jackpot.

Egy autó, ami átrepült a szalagkorláton. Tényleg őrangyalok vigyáztak rá.

A szerencsés pillanat, mikor egy repülőből látod, ahogy egy rakétát fellőnek az űrbe.

A főnök meg akarta jutalmazni az alkalmazottait a jó munkájukért cserébe, de mindenki elment haza. Egyetlen ember maradt bent ő kapott mindent.

Neked milyen szerencsés történeted van?

SHARE
Previous articleA legújabb felmérés szerint, a magyar lányok erre a 7 dologra vágynak a legjobban!
Next articleTóth Vera egyre kihívóbb ruhákban pózol, amit szívesen oszt meg Instagramján