Gyönyörű felnőtt lett Eminem lánya

Talán nem kell Eminemet senkinek sem bemutatni, alig van olyan ember, aki már egyszer legalább ne hallotta volna a zenéjét. Úttörő volt a rap világában és máig is úgy gondolják, hogy elég sok mindent tett le az asztalra, bebizonyítva azt, hogy “fehérként” igenis helye van a rap világában. Mégis, amikor róla hallunk nem igazán az jut először eszünkbe, hogy családapa. Pedig 3 gyermekkel büszkélkedhet, a gyönyörű Hailie Jade Scott pedig mára felnőtt, aki meghódította az Instagram világát.

A rapper és annak felesége, Kimberly Scott közös gyermeke 1995. szentestéjén született meg. A kislány születése hatalmas hatással volt rá, örökre megváltoztatta az életét. A kislánya motiválta abban, hogy tegyen még több energiát karrierjébe és valósítsa meg a lehetetlent.

Hailie mindig próbálta magát távol tartani a reflektorfénytől, nem szerette ha fényképezik és követi minden tettét a nyilvánosság. Nem engedte azt sem, hogy édesapja elkísérje a szalagavatóra, mivel nem szerette volna elvonni a figyelmet az ünnepségről miatta.

2016-ban mégis úgy döntött, hogy regisztrálja magát a híres képmegosztó oldalra, az Instagramra. Nagy figyelmet fordít képeire, letisztultság és egyszerűség jellemzi. Hailie-t rendkívül jó divatérzék jellemzi, posztjai leginkább ilyen jellegűek, a rajongók persze imádják érte, amit tökéletesen meg is értünk.

Amellett viszont nem szabad elmennünk, hogy nemcsak a divat szempontjából érdekesek a képei, hanem olyan magabiztosságot árasztanak a képek magukból, amiért csak irigyelni lehet. Hailie természetesen nemcsak szép, hanem okos is. Tanulmányait pszichológia szakon végezte el, de egyenlőre még nem tudja pontosan mit szeretne csinálni.

Amiért viszont külön szeretjük, hogy nagyon ritkán említi meg édesapját, nyilván szeretné, ha önmagáért szeretnék és nem azért, mert az édesapja Eminem. Természetesen nemcsak a Hailie változott az évek alatt, hanem Eminem is. Mindig szőke rapperként él a fejünkben, aki mára megkomolyodott és abszolút nem hasonlít fiatalkori önmagára.