HomeInterestingEz a nő barátja ruháit viselte 10 napon keresztül. Az eredmény szuper...

Ez a nő barátja ruháit viselte 10 napon keresztül. Az eredmény szuper jó lett.

A nők nagyon szeretik otthon viselni párjuk pulcsiját, pólóját vagy ingét. Valószínűleg azért, mert érezni lehet rajta az illatukat, illetve sokkal kényelmesebbek, mint a női ruhák. Cikkünk főszereplőjének, akit Rufinának hívnak eszébe jutott egy őrült ötlet, miszerint 10 napon át férje ruháiban fog járni dolgozni. Persze egy kis idő elteltével elkezdett kételkedni abban, hogy fel tud-e öltözni csinosan. Segítségül hívta hát egy stylist barátnőjét, Elmirát, aki segített neki összeállítani a szetteket.

Első nap:

Elmira a legelső nap egy katonai stílusú nadrágot választott ki nekem, amit én határozottan elutasítottam. De mondta, hogy bízzak benne, jól fog állni. Annak ellenére, hogy a nadrág hatalmas volt rám, szerencsére könnyedén tudtuk rögzíteni egy öv segítségével. Ezen kívül egy ujjatlan felsőt és egy magassarkút választott még hozzá, hogy kiemelje a nőies vonalaimat, végezetül a fejemre tett egy sapkát. Nos, az eredményen még én is meglepődtem.

Második nap:

A barátnőm felvilágosított, hogy a pulóverek nemcsak nadrággal állnak jól, hanem szoknyával is. Persze kételkedtem benne, hogy egy akkora pulcsi, mint a páromé, jól fog mutatni a szoknyámmal. Legnagyobb meglepetésemre tök jól passzoltak egymáshoz. Felvettem hozzá még egy szuper bakancsot, amitől csak még vagányabbnak éreztem magam.

Harmadik nap:

Elmira talált a férjem szekrényében egy régi farmeringet, amit már nem hordott, és összepározta az egyik ceruzaszoknyámmal, majd rám adott egy magassarkút. Igazán vonzónak éreztem magam ebben az összeállításban, még a munkahelyemen is megdicsértek. Többen is megkérdezték hol vettem az ingem, amikor elmondtam, hogy a férjemé nem hittek nekem.

Negyedik nap:

Egy kemény nap után a munkatársaimmal úgy döntöttünk, hogy együtt töltjük az estét. Elmira azonnal odarohant a szekrényhez és egy katona zöld színű inget vett elő, és arra kért, hogy kössem csomóra a derekamnál. A fekete szűk nadrágommal és egy pilóta szemüveggel tökéletesen nézett ki. Nagyon vonzónak éreztem magam benne.

Ötödik nap:

A ballonkabát egy olyan ruhadarab, amint mind a nők és mind a férfiak egyaránt hordhatnak. Mivel a férjem karja sokkal hosszabb az enyémnél, ezért nemes egyszerűséggel feltűrtem az ujját. Csodálatos érzés volt ebben járni a városban.

Hatodik nap:

A hatodik napon Elmira egy keresztbe csíkos felsőt adott rám, majd elmondta, hogy az ilyen ruhadarabok valójában a francia elegancia szimbólumai. Ezen kívül egy kék farmert és egy piros magassarkú cipőt ajánlott nekem, ami csak még jobban kihangsúlyozta ezt az összeállítást. Már kezdtem úgy érezni magam, mint egy igazi francia asszony.

Hetedik nap:

Egy férfi pulóverét, sapkáját és sálját fenntartások nélkül lehet viselni. Sose bánd, ha az ilyen pulcsik nagyok rád, mert ezek sokkal melegebbek és kényelmesebbek, mint a női pulóverek. Mondhatni a legtökéletesebb választásnak számítanak egy esős és szeles napon. – mondta Rufina.

Nyolcadik nap:

Mivel a mai napra nem voltak megbeszélve fontos találkozóim, így Elmira egy lezser viseletet választott nekem, ami egy férfi kasmírpulóver és egy farmer volt. Olyan kényelmes volt ebben a ruhában járni, mintha nem is lett volna rajtam semmi.

Kilencedik nap:

Elmira szerint a blézerek tökéletesek minden alkalomra és rengeteg ruhadarabhoz szuperül passzolnak, például egy egyszerű pólóhoz és farmerhoz. A megfelelő táskával kombinálva, akár elegáns megjelenést is kölcsönözhet. Ebben a szettben mentem egy barátom szülinapjára és senkinek sem tűnt fel, hogy ez a blézer valójában nem is az enyém.

Tizedik nap:

A tizedik napon a férjem egyik fehér ingére esett a választás, ami egy kicsit nagynak bizonyult, de szerencsére könnyen orvosoltuk a problémát egy szűk bőrhatású ceruzaszoknyával, amibe szépen betűrtük. Nagyon vagánynak és vonzónak éreztem magam benne, ezen felül pedig elegáns megjelenést is biztosított. Tökéletes kombináció.

Rufina összefoglalta az érzéseit és tapasztalatait az elmúlt héttel kapcsolatban. Azt mondta, hogy minden férfi ruhadarab, amit viselt nagyon kényelmes és praktikus volt a számára. Azt tanácsolja minden hölgytársának ne féljenek kísérletezni párjuk ruhadarabjaival, mert a nőiességük emiatt nem fog eltűnni.

Ti bevállalnátok egy ilyen hetet?

Most Popular

Recent Comments