HomeBeautifulEnnek a 23 éves lánynak külseje nem mindennapi, de mégis van benne...

Ennek a 23 éves lánynak külseje nem mindennapi, de mégis van benne valami vonzó!

Az ausztrál Amber 16 éves korában kezdte külsejét megváltoztatni. Egyszerű piercingekkel kezdet, majd egyre extrémebb dolgokat talált ki. Kisebb tetoválásokkal indított, de annyira rákapott, hogy egyszerűen nem tud leállni.

Már 23 éves de régi iskolás társai nem ismertek rá a lányra. Rengeteg dolog van még, elmondása szerint, amit szeretne megváltoztatni. 

Barátai kék szemű fehér sárkánynak hívják. A szeme és felvágott nyelve miatt kapta a sárkány jelzőt.  Testén már vagy 50 tetoválás van, és havonta áll elő újabb ötletekkel. 

Elmondása szerint egy átlagos lány volt az iskolában, és ezen szeretet volna változtatni. Különlegessé szeretett volna válni.

„Én most jól érzem magam a bőrömben. Az előtte-utána képeimen nagyon jól látható, hogy mennyi minden változott. Utáltam magam, unalmas, és egyhangú voltam. De éreztem, hogy más vagyok. Az akkori énem, ezt nem tükrözte. ” 

Amber-nek a az első 2 évben csak 3 tetoválása lett. Ám miután nagykorúvá vált, utána elszaladt vele a ló.

Jelenleg legnagyobb büszkesége, a szemtetoválása. Ez egy nagyon fájdalmas , és cseppet sem veszélytelen eljárás.

Az eljárás 40 percet vett igénybe. De nagyon fájdalmas volt. A szememet nyitva kellet tartanom, amibe aztán négy injekciót szúrtak. Három hétig gyógyult. Kezdetben azt akartam, hogy a szemem fekete legyen, de a művész aki a testemet is dekorálja meggyőzött, hogy a kék jobb lesz, mert kihozza a természetes szemszínemet. „

A nyelvével sem volt megelégedve. Kettévágatta.

„A nyelvműtétem sem volt túl kellemes. Egy hétig nem tudtam enni és beszélni.”

Ha már a fejnél tartunk, a fülébe is tett fül tágítót. Hisz az sem maradhatott természetes formájú.  

Édesanyja sírva fakadt mikor meglátta a szemét. Nehéz elfogadni a lánya különlegességét, de próbál nem beleszólni az életébe.  

Sokan támadják és kritizálják, de őt ez abszolút nem érdekli. Az ő teste és úgy éli az életét ahogy akarja.

Amber 6 évvel ezelőtt: 

A közeljövőben újabb hatalmas lépést tesz, ugyanis vámpírfogakat csináltat. Nincs szándékában megállni.

Egy ideig mindenképp szeretett volna szarvakat is csináltatni. De aztán átgondolta, és arra jutott, hogy az nem ő.

Azt tanácsolja azoknak, aki hasonló lépéseket terveznek, hogy alaposan gondolják át. Ez nem egy visszavonható dolog. Aki ebbe egyszer belekezd, annak nincs megállás. 

 

Most Popular

Recent Comments