HomeInterestingEmlékszel még a világ legszebb ikerpárjára? Így néznek ki 9 év elteltével

Emlékszel még a világ legszebb ikerpárjára? Így néznek ki 9 év elteltével

Jaqi-t és férjét, Kevin Clements-t kicsit váratlanul érte az ikrek világra jötte 2010-ben, ugyanis négy és fél héttel korábban születtek meg, mint ahogy az orvosok kiírták. De a lényeg, hogy teljesen egészségesek voltak.
Hamar feltűnt mindenkinek a lányok, Ava Marie és Leah Rose angyali szépsége. Szinte születésüktől fogva mondogatják, hogy ők bizony modellek lesznek.

Ahogy idősödtek, egyre többen javasolták, hogy modellkedjenek, hiszen a gyönyörű bőrük, a selymes hajuk és a csodálatosan szimmetrikus arcuk miatt úgy néznek ki, mint akik most léptek le egy újság címlapfotójáról.

Végül az anya, Jaqi úgy gondolta, tesz egy próbát. Amikor a lányok 6 hónaposak lettek, leszerződött egy Los Angeles-i modellügynökséggel.

Természetesen voltak kétségei, többek közt azért, mert már volt egy két éves fiúk, és tudta, hogy három gyermekkel amúgy sem könnyű, főleg, ha ketten modellkednek.

Az első próbálkozása három hónapon keresztül tartott. Ezután belátta, hogy habár csábító az a gondolat, hogy ő egyengesse a lányai modell-karrierjét, tudta, hogy még nincs itt az ideje. A lányok még annyira fiatalok voltak, hogy gyakorlatilag fel sem fogták, mi történik és saját döntést sem tudtak hozni egy ilyen komolyságú témában. Jaqi ezért úgy gondolta, hogy szünetelteti a dolgot még jó néhány évig.

Amikor a lányok hét évesek lettek, az anya ismét felvetette a témát. Ekkorra már volt egy kialakult személyiségük és Jaqi-t is furdalta a kíváncsiság, hogy miként fognak a lányok reagálni a dologra.

Jaqi elmondta, hogy fel-le ugráltak örömükben. Az anya pedig egyáltalán nem volt meglepve, hiszen észrevette, hogy az ikrek igencsak szeretnek szerepelni és a középpontban lenni.

Az időzítés is megfelelőnek tűnt, ugyanis a szomszédjuk épp egy gyermekruházati boltot nyitott és beleegyezett, hogy a lányok szerepeljenek a reklámfotókon.

Persze a lányok még mindig fiatalok voltak és Jaqi-nak kétségei támadtak afelől, hogy negatívan befolyásolja a személyiségük további fejlődését a rendkívül sok fotózás, a sminkelés és a gyönyörű ruhák viselése. Ezért úgy döntött, hogy lassít a tempón.

Természetesen a lányoknak megvolt minden adottságuk ahhoz, hogy modellek legyenek, de még nagyok sok mindent meg kellett tanulniuk ezzel kapcsolatban.

Jaqi ezért ismét úgy döntött, hogy felkeres néhány ügynökséget, akik megtanítják a lányoknak a szakma alapjait. Az anya végül két ügynökséget is szerzett, méghozzá párhuzamosan, úgy, hogy ők nem tudtak egymásról. Ezt azzal indokolta, hogy szeretett volna minél több lehetőséget megadni a lányoknak.

Egyik alkalommal aztán felhívta az egyik ügynökség Jaqi-t, hogy várják a lányokat a másnapi Barbi-fotózáson. Ő pedig pánikba esett, ugyanis a másik ügynökséggel ez akkor már meg volt beszélve. Végül kénytelen volt beismerni, hogy két vasat tartott a tűzbe és elnézést kért a kellemetlenségekért, amiket okozott.

Jaqi 2017-ben elindította az ikrek Instagram-oldalát, @clementstwins néven, ahol jelenleg már 1,1 millióan követik őket. Az alábbiakban mutatunk néhány képet róluk.

A lányoknak volt kitől örökölni a szépséget!

Ő pedig Chase, a bátyjuk.

Te is gyönyörűnek találod őket? Írd meg a válaszod hozzászólásban!

 

Most Popular

Recent Comments