Amikor egy pár gyereket vállal az nem csak azt jelenti, hogy etetni, pelenkázni, és altatni kell. Felelősséget kell vállalnunk értük, meg kell tanítanunk őket mi vár rájuk az életben. Fel kell őket készíteni, hogy az élet nem habos torta, és ha kell védjék meg magukat a többi gyerekkel szemben. Hiszen egyetlen szülő sem akarja azt nézni, hogy gyermeke szenved valami vagy valaki miatt. Boldog arcokat és csillogó szemeket szeretnének látni.
Történetünk egy édesapáról szól, aki igazi apaként viselkedett, és nem hagyta, hogy lánya bármi miatt is bánkódjon. Mindent megtett annak érdekében, hogy megvédje őt.
Ben Sowards egy amerikai származású családapa, akinek egyik nap megcsörrent a telefonja, és csodálkozva látta, hogy nem más hívja, mint az az iskola, ahova kislány jár. Azt mondták neki a telefonba, hogy haza kell vinni gyermekét az iskolából, aki mindössze csak 6 éves.
(Vajon mit árthatott egy hat éves kislány, hogy haza kell küldeni?)
Az édesapa tudomására jutott, hogy, hogy lányát egy apróbb baleset érte, ami miatt nagyon szomorú volt, így hát elhatározta, hogy közbelép.
Az eset pontosan egy évvel ezelőtt történt, de annyira szárnyra kapott annak idején, hogy újra előkerült a média archívumából. Ez a történet emlékeztetni fogja a össze létező szülőt a földön, hogy mi mindent tud befolyásolni egy apró kis jó cselekedet.
A kis Valerie véletlenül bepisilt az egyik tanórán, amiért a többi osztálytársa kicsúfolta őt. Ben tudta, hogy lánya emiatt most nagyon el van kenődve, és úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy enyhítsen lánya „fájdalmán”. Az efféle probléma nem új keletű az iskolák történetében, és tudta, hogy ez az eset rá fogja nyomni a bélyeget Valerie-re. Így egy remek ötlet jutott eszébe, hogy elvonja figyelmet lányáról, és inkább minden szem rászegeződjön.
Azt viszont egyáltalán nem sejtette, hogy az amit tett felrobbantja az internetet és azon belül is a közösségi oldalakat, de elképesztő leleményességének köszönhetően, most már nagyon sokan máshogy látják a világot.
Ben beszállt a család kocsijába, hogy elmenjen kislányáért az iskolába és hazavigye. De még mielőtt kiszállt volna az autóból, magára borított egy kis üveg vizet.
“Megmondom őszintén, tudtam, hogy ez egy megalázó pillanat lesz, de reméltem, hogy mosolyt tudok vele csalni Valerie arcára és megnyugszik” nyilatkozta Ben a Huffington Post-nak.
Beállt szépen az iskola parkolójába és egyenesen az igazgatói iroda felé tartott, ahol szomorkodva ült lánya. Miután odaért az irodához, egy kérdést tett fel lányának, amit nem értett. Odahajolt mellé, hogy megkérdezze, kölcsönkérheti-e a táskáját, hogy eltakarja a kínos balesetét.
A 6 éves Valerie értetlenkedve nézett fel édesapjára és meglátta, hogy neki is ugyanolyan nedves a nadrágja.
„Valeriet mintha kicserélték volna, egy szempillantás alatt megnyugodott, miután meglátta milyen a nadrágom” – emlékezik vissza Ben a pillanatra. Ezután kéz a kézben magabiztosan elindultak az autó felé, hogy maguk mögött hagyják aznapra az iskolát és ezt mind mosollyal az arcukon.
A világnak mindenképpen szüksége van az ilyen édesapákra, mint Ben! Ha te is egyetértesz vele oszd meg ezt a történetet a családoddal és a barátaiddal.