HomeCelebrityBikiniben mutatta meg testét ÉNB Mesi, amitől rajongói teljesen odáig vannak!

Bikiniben mutatta meg testét ÉNB Mesi, amitől rajongói teljesen odáig vannak!

Teljesen átérezzük a rajongók helyzetét, mi is tűkön ültünk, hogy lássuk milyen is Mesi valójában.

Mesi mindennapjait, már egy jó ideje nézhetjük az RTL Klub Éjjel Nappal Budapest sorozatában, ahol Joe albérletében él együtt a többiekkel. Mindenki gyönyörű lánynak tartja, de eddig nem láthattuk alakját teljes egészben. Ám most megtört a jég, és végre megpillanthatjuk a lány testét is.

Mesi az egyik barátnőjével jött az ÉNB sorozatba, akit Hajninak hívnak. Ahogy jöttek, úgy bele is kerültek a sorozat kellős közepébe. A két gyönyörű barátnő úgy tekint a másikra, mint egy testvérre. Gyakorlatilag mindent együtt csinálnak, ugyanis egy albérletben élnek, egy munkahelyen dolgoznak, és, ha ez mind nem lenne elég, Karesz és Milán barátnői voltak egy ideig, akik a hajón élnek. Majd a legnagyobb fordulatot az hozta a sorozatba, amikor a fiúk a másik barátnőjébe habarodtak bele, de a csajok nem repestek az örömtől.

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

A szőke szépség, Mesi azóta is az albérletben tengeti mindennapjait, és rajongótáborában több hímnemű van, mint nőnemű, ami valljuk be nem is csoda, mert a fiatal lányt alaposan megáldotta a jó isten, ami a domború formákat illeti. A lány, fürdőruhás képeket tett közzé közösségi oldalán, ahol a rajongói megcsodálhatták tökéletes alakját.

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

„Végre! Bikinis kép. Gyönyörű bombázó, jöhetnek még ilyen képek.” – írta kommentárba az egyik férfi rajongója, Peti, amint meglátta a lány csodás képeit. A reakcióból ítélve, már ő is nagyon várta az efféle képeket, ám megérte a hosszas várakozás. A napokban már több friss képet is megosztott oldalán a Mesit megszemélyesítő Luca.

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

További képek Lucáról:

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

Szentendrén:

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

 Kutyás:

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

Szülinapos:

Surányi Luca (@luca.suranyi) által megosztott bejegyzés,

Most Popular

Recent Comments