HomeInterestingA tudósok szerint, a férfiak később komolyodnak meg, mint a nők.

A tudósok szerint, a férfiak később komolyodnak meg, mint a nők.

Bizonyára te is hallottad már azt, hogy a férfiak még felnőtt korukban is gyerekesen, éretlenül vagy komolytalanul viselkednek. Ez igaz a párkapcsolatban élő és a szingli emberekre egyaránt. A párkapcsolatban élő emberek azért vannak “rosszabb” helyzetben, mert ott nemcsak saját magukra kell gondolniuk, hanem kedvesükre is. Statisztikai adatok alapján a nők hajlamosabbak kiszállni egy olyan kapcsolatból, ahol úgy érzik anyáskodniuk kell a párjuk fölött, vagy ha elvesztették a türelmüket szerelmükkel szemben. A brit tudósokat nagyon foglalkoztatta az a tény, hogy vajon mikor érnek a nők és mikor a férfiak. Ennek kiderítése érdekében önkénteseket vetettek alá a kísérletnek és érdekes eredmények születtek. Ma ezt fogjuk nektek bemutatni:

A tudomány szerint:

Az Oxfordi Egyetem által készített tanulmány szerint az emberi agy érését a funkcionális és szerkezeti hálózat tulajdonságainak hosszan tartó fejlődése különbözteti meg. Ez hatással van a felnőtt gondolkodásra is. A tudósok 121, 4 és 40 év közötti ember agyi képalkotó módszereit vizsgálták meg. Próbálták nyomon követni a funkcionális változásokat úgy, hogy mindeközben figyelembe vették a résztvevők életkorát.

A férfiak később érnek:

A kutatás folyamán kiderült, hogy bár a férfiak és a nők agya gyakorlatilag ugyanolyan képességekkel rendelkezik, (legalábbis, ami a mindennapi élethez szükséges) a férfiak agya mégis többször mutat eltérést a funkcionális hálózatok fejlődésében. Ez az oka annak, hogy a férfiak később érnek, mint a nők.

Egy másik tanulmányban szintén ezt a témát vették górcső alá, ám ott az adatok sokkal konkrétabbak voltak. A kutatásban résztvevő önkéntesek közül, mind a nők, mind a férfiak egyetértettek abban, hogy az erősebbik nem képviselői a harmincas éveik közepéig és a negyvenes éveik elejéig komolytalanok és éretlenek. Ezzel ellentétben a női nem képviselői viszont átlagosan 32 éves korukra lesznek teljes mértékben felnőttek.

A fent leírtakon túl még több adat van, amely megerősíti a női agy érettségét. Eduardo Calixto, az UNAM Orvostudományi Karának élettani és farmakológiai professzora egy nemrégiben közzétett tanulmányában elmondta, hogy bár a férfiak agya nagyobb, mint a nőké, a nők mégis jobban és hatékonyabban tudják azt használni. Például utóbbiaknak jobb a memóriája, több neurális kapcsolat van az agyukban, sokkal több színt és ízt tudnak megkülönböztetni, mint a férfiak. Calixto szerint ennek hormonális okai is lehetnek.

A nők kétszer annyira tartják magukat felnőtteknek egy kapcsolatban, mint a férfiak. A gyengébbik nem képviselőinek egynegyed része szerint a kapcsolatban ők azok, akik meghozzák a fontos döntéseket. Statisztikai adatok alapján háromból egy nő azért vet véget a párkapcsolatának, mert belefárad abba, hogy partnere éretlenül viselkedik és gondolkodik. A nők 46%-a élt már olyan kapcsolatban, ahol úgy kellett viselkedniük párjukkal szemben, mint egy anyának.

Hála a tudománynak, a kutatásoknak, na meg a tudósoknak, most már biztosan állíthatjuk, hogy a nők valamint a férfiak agya máshogy működik. Ez magyarázza az eltérést a viselkedésbeli és érzelmi érettség között. A brit származású férfiak egyébként olyan gyermeteg dolgokat tartanak viccesnek, mint a böfögés, gyorsétel fogyasztás a hajnali órákban, gyors vezetés, versenyzés, trágár kifejezéseken való nevetés, hangos zene hallgatás vezetés közben, na meg a buta viccek mesélése. Ezen kívül persze még van jó pár példa, de úgy gondoljuk ez is bőven elég ahhoz, hogy valaki magára ismerjen.

Te éltél már olyan emberrel, aki komolytalan és éretlen volt a kapcsolatban? Vagy ismersz ilyen embert a baráti társaságodban?

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments