Mindannyian különbözünk mind kinézetben, mind pedig jellemben és ízlésben. És mindannyiunknak vannak álmai, amiket igyekszünk elérni az életben. Vannak, akiknél ez olyan célkitűzést jelent, ami közel sem mondható átlagosnak, mint például az, hogy megváltoztatják kinézetüket. Az okok különbözőek: van, aki csak szimplán nincs megelégedve magával, és van, akit egy bizonyos dolog iránti rajongása ösztökél.
9 ember következik a saját történetükkel, hogy miért döntöttek amellett, hogy radikálisan megváltoztatják külsejüket.
1. Venus Angelic
A lány gyerekkora java részét Svájcban töltötte, de gyakran utazott szüleivel Japánba. Már tinédzserkorában elvarázsolta az ország kultúrája, ami az évek során még inkább fokozódott.
A lány ma már Japánban él. Annak ellenére, hogy szinte sosem hagyja el lakását a nem mindennapi smink és a kontaktlencsék nélkül, gyakran oszt meg képeket természetes önmagáról is.
2. Vanilla Chamu
A lány mondhatni pont az ellenkezője az előbb említettnek. Ő ugyanis japán, de nagyon magával ragadta az európai kultúra és stílus.
A lány már közel 30 millió forintnak megfelelő összeget költött a különböző plasztikai műtétekre, hogy elérje álmát. Szinte mindenét megváltoztatták a beavatkozások során: az orrát, a szemhéját, az arccsontját, az ajkait, illetve mellimplantátumokat is kapott.
Jelenleg modellként és énekesként tevékenykedik.
3. Mauricio Galdi
29 éves brazil színész, olasz gyökerekkel. Elmondása szerint, gyerekként mindig irigyelte a lányokat, akik Barbie és Ken babákkal játszottak. Ő is szeretett volna csatlakozni hozzájuk, de félt, hogy emiatt kigúnyolják és kinevetik. Mauricionak mindig is Ken volt a kedvence, olyannyira, hogy eltökélte: ő lesz az élő Ken baba!
Rengeteg plasztikai műtéten esett át. Sőt, zsírleszívásokat végeztek rajta, illetve implantátumokat raktak a mellkasába, a vádlijába és a karjaiba.
Ezeken kívül az oldalbordáját is kivetette annak ellenére, hogy orvosai erősen ellenezték.
4. Amber Luke
23 éves ausztrál lány. Annak ellenére, hogy már fiatalkorában nagyon gyönyörű volt, unalmasnak tartotta a kinézetét, ezért már 16 évesen elkezdte megváltoztatni azt, eleinte csak tetoválásokkal. Ezt pedig az évek során újabbak és újabbak követték, valamint különböző piercingeket is rakatott. Elmondása szerint a legfájdalmasabb a szemtetoválása volt.
A különféle beavatkozások után egyre jobban meg volt elégedve magával.
A jövőbeli tervei között szerepel az, hogy afféle vámpírfogakat csináltat magának, tehát kihegyezteti és meghosszabbíttatja szemfogait.
5. Alina Kovalevskaya
25 éves, Ukrajnában született modell, aki pszichológusként szerzett diplomát. A lány élő Barbie babának hívja magát. Elmondása szerint semmiféle beavatkozást nem végeztek rajta, csupán odafigyel a megfelelő táplálkozásra és az edzésre, illetve persze a sminkre.
Néhány évvel ezelőtt látott egy úgynevezett gömbcsuklós babát, ez motiválta arra, hogy megváltoztassa külsejét.
6. Bogdanov ikerfivérek
Igor és Grichka Bogdanov francia tudósok, akik még a ’70-es években váltak népszerűvé, miután megírták a „Keys to science fiction” c. könyvüket.
A siker és népszerűség ellenére nem voltak megelégedve a kinézetükkel, ezért kés alá feküdtek. Az állimplantátumok, az arccsont korrekciók és a különböző arc- és ajakfeltöltések radikálisan megváltoztatták a kinézetüket.
Jelenleg 68 évesek és gyakran hívják meg őket különböző show-kba.
7. Lolita Richi
Lolita néhány évvel ezelőtt lett népszerű. Már 16 évesen kiérdemelte az „élő Barbi baba” címet. Külsejének megváltoztatását szintén a Barbie babák iránti szenvedélye motiválta.
8. Alexander Shpak
A férfi egy orosz testépítő és híres blogger. 5 évesen kezdte az iskolai tanulmányait, 15 évesen pedig már egyetemre járt, ahol 2 diplomát is megszerzett. A testépítés már a korai kamaszkori éveiben érdekelni kezdte.
Elmondása szerint az késztette a radikális változásra, hogy ki szeretett volna tűnni a tömegből. Nos, ez sikerült!
Több tucat műtéte volt. Az orr- és homlokplasztikán át a botoxig szinte minden lehetőséggel élt. A testének túlnyomó részét pedig tetoválások borítják.
9. Aaron Bruckner
A férfit 2011-ben fedezte fel az egyik német divatmagazin. Az egyik rovatukban a természetes élő Ken babát keresték, azt a férfit, aki mindenféle beavatkozás nélkül néz úgy ki. Ezt Aaron nyerte.
Azóta már doktori címmel rendelkező férfi közgazdaságtannal foglalkozik és vállalkozása is van, de a divat- és modellszakmában is tevékenykedik.