HomeInteresting8 bosszantó dolog, amit végérvényesen meg kellene fékezni a repülőgépeken.

8 bosszantó dolog, amit végérvényesen meg kellene fékezni a repülőgépeken.

Mivel több mint 4,3 milliárd ember repül éves szinten, ezért gyakorlatilag elkerülhetetlenek a kellemetlen helyzetek főleg repülés közben. Nem egy olyan történetről hallhattunk már, amikor az utasok arról számoltak be, hogy milyen rossz volt repülőn utazni, mert több negatív hatás is érte őket az órákon át tartó utazás során. Pontosan ebből kifolyólag jó lenne, ha mindenki odafigyelne a másikra utazás alatt és nem zavarnánk meg mások nyugalmát, így is elég stresszes élmény a repülés. Mai cikkünkben bemutatjuk azokat a dolgokat, amivel ki lehet hozni az embereket a sodrukból és elmondjuk, hogy mit nem kellene tenni repülés alkalmával.

1, Lábak felrakása az ülésekre, kartámaszokra vagy falakra.

Nagyon zavaró tud lenni, mikor valaki azzal sérti meg a privát szférádat, hogy odateszi a lábát a te kartámaszodra, ülésedre vagy épp a fejed fölé. Sokáig nem lehet ezt tolerálni, így lehetőleg ne sértsünk meg másokat azzal, hogy efféle dolgokat teszünk. Ha mindenképpen ki akarjuk nyújtóztatni a lábunkat, akkor kapcsoljuk ki a biztonsági övet és sétáljunk egy kicsit a gép fedélzetén.

2, A klímaberendezés kikapcsolása.

A repülőkön hajlamosak a klímát nagyon alacsony hőmérsékletre állítani, ami miatt úgy érezzük magunkat, mintha a hegyekben lennénk. Ám az alacsony hőmérséklet megakadályozza a baktériumok elterjedését és az influenza kialakulását. Szóval, ha kikapcsoljuk ezeket a berendezéseket, utat engedünk a baktériumoknak és vírusoknak.

3, Rövidnadrág viselése repülőn.

Egyes emberek a meleg időjárás miatt rövidnadrágokban utaznak a repülőn. Ez viszont nagyon rossz ötlet, ugyanis számos probléma alakulhat ki emiatt. A repülőgépeket nem lehet olyan gyakran kitakarítani, mint amennyit használva vannak, ezért a baktériumok, atkák java részt az üléseken vannak, amik kölcsönhatásba léphetnek a bőröddel, így súlyos problémákat idézhetnek elő.

4, Elalvás közvetlenül a felszállás előtt.

Nos tény, hogy megnyugtató érzés a felszállás előtt elaludni, ám vannak bizonyos dolgok, amik miatt kénytelenek a légiutaskísérők felébreszteni, ilyen például a biztonsági előírásokról való tájékoztatás illetve ekkor mutatják be, hogyan kell használni az oxigénmaszkot, hogyan kell felvenni a mentőmellényt… stb.

5, A légiutas-kísérő gombjának állandó nyomkodása.

Azok az emberek, használják gyakran ezt a gombot, akik először utaznak repülővel. tény és való, hogy a stewardessek segítenek mindenben az utasoknak, de ez a gomb általában vészhelyzetek esetére van fenntartva, például, ha rosszul érzed magad és nem tudsz egyedül felkelni, vagy, ha a melletted ülő lesz rosszul, esetleg, ha az oxigénmaszk tartálya folyamatosan kinyílik… stb.

6, A cipők levétele.

Több oka is van annak, hogy az utasok java része nem örül, ha valaki leveszi a cipőjét. Kezdjük azzal, hogy nagyon tiszteletlen, főleg akkor, ha kellemetlen szagú a lábad vagy a zoknid. A másik oka, amiért nem célszerű megválni tőle, az az alacsony levegőnyomás, melynek következtében összeszűkül a lábakban az ér, így a véráramlás romlik. A legjobb megoldás, ha könnyű velúr cipőben szállsz fel a repülőre, és utazol el A-ból B pontba.

7, A felső rekeszek nem megfelelő használata.

Nagyon sok utas úgy gondolja, hogy ezek a felső poggyásztartók személyes pakolóhelyként szolgálnak, pedig nem így van. Ez a hely mindenkié, így nem célszerű odatenni minden apró kis dolgot, kalapot, cipőt, mert más utasok poggyászának nem lesz hely. A légiutaskísérők pedig többféleképpen variálhatják a csomagokat, így nem is biztos, hogy a te holmijaid a te fejed fölött lesznek.

8, Más utasokkal való küzdelem.

Normális, ha valaki ideges repülés előtt, ám ilyenkor még a legapróbb félreértés is komoly vitákat válthat ki. Nagyon sok olyan eset van, amikor a repülőknek vissza kell fordulniuk, mert az utasok között lecsitíthatatlan vita keletkezett. 2 dolog van, amit az utasok nagyon nem szeretnek a repülőn, az pedig a zaj és a másokkal való vitatkozás.

Bónusz: Ami zavarhatja az utasokat.

Ezek valakinél nyilvánvalók, de jobb ha most tisztázzuk őket. Vannak dolgok, melyek nagyon is zavarhatják a körülöttünk ülő embereket. Addig a percig nem is vesszük észre, hogy bosszantó tevékenységet végzünk, míg oda nem szólnak nekünk. Annak érdekében, hogy elkerüld a kellemetlen helyzeteket a következőket kell tenned.

Ne állj a folyosóra azért, hogy beszélhess a másik ülésen ülő barátoddal! Az emberek egyáltalán nem kíváncsiak a személyes jellegű beszélgetésekre, mert kényelmetlenül érezhetik magukat.

Amikor egy idegen utas mellett beszélsz, próbálj meg minél csendesen beszélni, mivel néhány utas szeretne aludni a gépen.

Ne játssz hangos játékokat a telefonodon, mert ez kellemetlenül érinthet más utasokat.

Ha utaztál már repülőn, akkor mondd el téged mi idegesített legjobban?

Most Popular

Recent Comments