HomeCelebrity22 millió üti a markát annak a férfinak, aki hajlandó lesz a...

22 millió üti a markát annak a férfinak, aki hajlandó lesz a lottó nyertessel járni

Kiterítette lapjait a skót származású fiatal lány, aki még annak idején nyert a lottón.

Bizony újfent Jane Park van napirendi ponton és most egészen elképesztő dologgal rukkolt elő.

Az edinburghi születésű 23 esztendős nő talán a történelem egyik legfiatalabb nyertese, aki 17 évesen elvitte a lottó főnyereményt. Akkor nagyon felkapta a sajtó, többször készítettek vele interjút és egyszer azt mondta, hogy az egész életét tönkretette a nyeremény. Be is perelte a lottó társaságot, hogy megengedték, hogy annyi idősen elvigye az összes pénzt. Később megint próbálkozott a szerencsejátékkal, ahol ismételten győzött.

Azt érezte, hogy az egész élete darabjaira hullik szét, mert nem voltak őszinte barátai, se párja, aki támogassa. Mindenki, aki barátkozni akart vele, csak a pénz miatt csinálta. Nem találta emiatt a helyét, ám egy napon úgy döntött, hogy kés alá fekszik és megnagyobbítja idomait és hátsóját. Ezután viszont önmagára talált és ismét boldogság költözött a lelkébe.

Egy dologban azonban nem talál szerencsére és az nem más, mint a szerelem. Régebben egy párt alkotott egy futballistával, de sajnos csak addig jutottak el, hogy a szülőkkel megismerkedhetett. Aztán valahogy mégsem úgy hozta az élet, hogy sokáig kitartson a románcuk. Majd egy X-Faktor versenyzővel is megpróbált párkapcsolatot létesíteni, de az is hamar zátonyra futott. Utolsó reménye egy valóság-show szereplő volt, de az is csak egy gyors futókalandnak bizonyult.

Jannek az volt mindig is a legnagyobb baja, hogy nem tudta eldönteni, hogy érdekből közelednek hozzá vagy saját maga miatt. Most annyira el van keseredve, hogy úgy döntött kiteríti a lapjait…

Azt nyilatkozta, hogy hajlandó pénzt fizetni annak a férfinak, aki hajlandó lesz párkapcsolatot létesíteni vele. Erre egy speciális weboldalon keresztül lehet majd jelentkezni, amit minden alkalommal figyelemmel fog kísérni. Kíváncsi lesz, hogy ki szeretne vele komolyabb kapcsolatot. Nem akar hálátlannak tűnni, pontosan ezért 22 millió forintnak megfelelő összeget ajánl fel annak, aki úgy viselkedik vele, mintha valóban szerelmes lenne belé, illetve a hozzá társuló kényeztetéseket is vállalja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jane Park (@janeparkx) által megosztott bejegyzés,

Ám nem lesz olyan egyszerű dolga a jelentkező férfiaknak, ugyanis minden alkalommal egy rostán kell átmennie a pasiknak. Jane meg is fogja őket interjúztatni és mindezt egyenes élő adásba. Sőt mi több, erről a nem mindennapi párválasztási procedúráról film is fog készülni.

 

Most Popular

Recent Comments