A gyerekek a legőszintébb teremtések a Földön, ami a szívükön az bizony a szájukon is. Nem válogatják meg, hogy mit mikor szabad mondani, de persze ez nem is elvárható! Viszont ezzel gyakran kellemetlen helyzetbe hozzák a szüleiket. Most 21 ilyen vicces szituációt mutatunk…
- Az ismerősöm hat éves kisfia a közeli plázában sétálgatva, hirtelen rámutatott egy muszlim nőre (aki burkát viselt, mely eltakarta egész testét), majd felkiáltott: „Nézd anya, egy nindzsa!”
- Épp úton voltunk, hogy megnézzük a lányok focimeccsét, amikor a fiam arról faggatózott, hogyan születnek a kisbabák. Meséltem neki a spermiumokról, a petesejtről, meg ilyenekről. Úgy tűnt, mélyen érintette a dolog és csendben elgondolkodott a hallottakon. Mikor odaértünk a meccsre, és már a többi szülő közt ültünk, a fiam váratlanul felpattant és így szólt: „Apu, a spermád még mindig bennem van?” Szégyenemben elsüllyedtem…
- A gyerekem egyszer megkérdezte egy fekete férfitól, hogy ő miért van csokiból. Rendkívül zavarba jöttem, de szerencsére a férfi jót nevetett és csak egy hatalmas poénnak fogta fel az egészet.
- Amikor terhes voltam a második lányommal, próbáltuk elmagyarázni az idősebbiknek, hogy anyucinak egy kisbaba van a pocakjában, és hogy apu tette bele. A lányunk mindig az anyukáját utánozta, szóval föl-alá járkált és mindenkinek azt mondta, hogy neki is van egy baba a hasában, és apu tette bele… Azok a szúrós tekintetek, amiket kaptam, még rémálmaimban is visszatérnek.
- Madeleine, a 3 éves lányom amikor egy nyilvános mosdóba bementünk, hirtelen felkiáltott: „Mami, neked miért szakállas a feneked?”
- Hat éves lehettem, amikor részt vettem apu egyik céges buliján. Illedelmesen bemutatott a főnökének, mire én azt mondtam: „Apukám mindig azt mondja, hogy a k*** a anyád.” A buli hátralevő felében fagyival tömtek apám kollégái.
- Az 5 éves lányomat megműtötték és kivették a vakbelét. Amikor a varratait kiszedték, és a katéter még kilógott a hasából lenézett és büszkén felkiáltott: „Viszlát vakbél, helló p*nisz!”
- A kisfiamat, mikor még csak 2 éves volt, egy barátnőm (akinek rajzolva volt a szemöldöke) felvette a karjaiba. A fiam felkiáltott: „Valami van az arcodon!”, majd büszkén letörölgette az egyik szemöldökét és folytatta: „Ne aggódj, leszedtem neked!”
- Épp egy pasival randizgattam, amikor a fiam olyan 7-8 éves lehetett. Egy este, mikor elmentem a férfiért kocsival a fiamat is magammal kellett vinnem. Amíg hazafelé tartottunk, hárman a „kezeket fel, ha már valaha csináltad” játékot játszottuk… 5 perc után a a fiamból kitört, hogy „kezeket fel, ha már valaha eldugítottad a vécét egy óriási adag kakival, ahogy azt anya tette ma reggel!”
- Egyszer a lányom elkezdte focilabdával nyomogatni az arcomat. Nagyon mókásnak találta, ezért hagytam neki. Később az étteremben, egyszer csak a semmiből a pincérhez fordult és felkiáltott: „Apukámnak golyómasszázst adtam előtte.” Gondolhatjátok, hogy a desszertet már nem vártuk meg.
- A lányomat mániákusan foglalkoztatják a testrészek, persze különösen a nunik és a kukik… Folyton vadidegenektől kérdezgeti, hogy „kukid vagy nunid van?” De ez még nem a legkellemetlenebb része a történetnek. Egyszer a templomban az apukája ölében ült, amikor az egyik idős hölgy azt mondta: „Ó, olyan szépen csücsülsz apukád ölében! Biztosan nagyon örülsz, hogy itt az apukád!” (Azért mondta ezt, mert tudta, hogy a férjem rengeteget dolgozik, így elég ritka, amikor el tud minket kísérni a templomba.) A lányom erre azt mondta: „Nem az ölében ülök. A kukiján ülök. Akarsz az apukám kukiján ülni?”
- Amikor a fiam 4 éves volt, szükségét érezte annak, hogy figyelmeztesse az idős embereket a halálra… A boltban ezt mondta egy idős néninek: „Az öregek mind meghalnak… és te nem nézel ki valami jól.”
- A válásom alatt rendszeresen magammal vittem a gyerekeket, mikor bevásárolni mentem. Egyszer, amikor betettem a kosárba egy üveg bort, a lányom szomorúan megszólalt: „Ó, nézd, anyu már megint szomorú!”
- A fiam rettenetesen érezte magát, mikor egyszer bekakilt a nadrágjába, szóval hogy felvidítsam, azt mondtam neki: bárkivel előfordul, még anyával is néha. Másnap mentünk a bölcsibe, amikor az óvónénivel közölte: „Tegnap bekakiltam a gatyámba, de azt mondta anyu, hogy nem baj, mert folyton megtörténik vele is.”
- Buszon utaztunk, amikor az 5 éves kisfiam az előttünk ülő férfi vállára tette a kezeit, és azt mondta: „Ez a férfi nagyon dagi.”
- Az egyik barátnőmnek elég nehéz volt rávennie a kislányát a ivásra, ezért folyton próbálta vele megértetni, hogy mennyire fontos az ivás. Egy nap ebéd közben a lánya hangosan felkiáltott: „Az ivás boldoggá teszi anyát!”
- Mikor mindenki sorban állt a temetésen, hogy részvétet nyilvánítson, a gyerekem hangosan elszólta magát: „Haladjunk már! Látni akarom a hullát!”
- Egyszer, mikor a fiam meglátott egy rendőrt, örömében felkiáltott: „Anyu nézd! Annak a rendőrnek is olyan bilincse van, mint nektek a hálószobátokban!”
- Mikor várandós voltam, kénytelen voltam magammal vinni a 3 éves kislányomat az egyik nőgyógyászati vizsgálatra. Mikor az orvosom megvizsgált és épp alul ‘nézelődött’, a lányom sértődötten megkérdezte: „Anya, te miért mutogatod a nunidat mindenkinek?”
- Az étteremben egy édesapa épp bekísérte a mosdóba kisfiát, mikor az hangosan megkérdezte: „KARDOZUNK A KUKINKKAL APU?!” Az apa ledermedt, és úgy tűnt, mint aki legszívesebben köddé válna.
- Mikor Londonban jártunk és a tömött buszon utaztunk, az akkor 5 éves fiam azt kérdezte tőlem: „Anyu, apu hogyan tette bele a magját a hasadba?” Épp várandós voltam akkoriban. A húga erre azt válaszolta: „Hát lenyelte, te buta!”. Annyira kínosan éreztem magam, hogy legszívesebben elteleportáltam volna onnan.