15 apró trükk a konyhába ha úgy akarsz főzni mint egy michelin csillagos séf

Főzni mindenki tud. De igazán ízletes és látványos ételeket kevesen tudnak alkotni. Pedig nincs is annál jobb mint mikor egész nap azon dolgozol hogy legyen mit tenni az asztalra és mindenkidicséri amit főztél már az első pillanattól.  Ám ehhez nem árt ismerni egy két apró trükköt. Mint például ezek.

1. Egy tökéletes steak titka, hogy a húst nem szabad hidegen sütni. A hűtőből kivéve hagyjuk állni egy két órát, hogy a hús szoba hőmérsékletű legyen. így kezdjük el óvatosan lassú lángon sütni, hogy egyenletesen süljön mindenhol

2. A csirke hús nagyon érzékeny és könnyen kiszárad. Ezért is érdemes egy kis sós vízbe néhány órára hűtőbe tenni. És csak ezt követően sütni. Sütés közben is érdemes vizet adni hozzá.

3.A legjobb fűszer ízek eléréséhez egy kis trükköt kell bevetni. A használni kívánt egész fűszereket pirítsuk meg egy serpenyőben. Mikor már kissé megpirult de van még illata akkor jó. Ha kész tegyük egy mozsárba és aprítsuk, törjük jól össze. Ezt használjuk a húsokra, sokkal intenzívebb ízeket kapunk

4. A tökéletes tésztához van egy fontos szabály. Az alapanyagok nem lehetnek hidegek. Érdemes már előző este kivenni mindent a hűtőből

5.Ha szeretnénk hogy halunk kissé roppanós legyen használjunk majonézt. Egy vékony kis réteget kenjünk rá egy ecset segítségével és így süssük aranybarnára.

6.A steak jól elkészíthető olaj nélkül ha hagyunk a húson egy kis zsírréteget. Ahogy lassan sül a hús ez a réteg enged annyi zsír magából hogy a hús egyenletesen áttudjon sülni benne

7.Ha igazán krémes burgonyapürét szeretne akkor fűzés után hagyja állni kicsit a burgonyát míg az összes víz elpárolog. Majd ez után adja hozzá a vajat és a tejet.

8.A krémlevesek legjobb ízét akkor hozhatjuk ki, ha főzés előtt lepirítjuk egy kis olíva olajon.Így karamellizáljuk a cukrot a zöldségekben és ez fokozza az ízét.

9.Palacsinta tipp.Függetlenül attól, hogy milyen receptet követsz, mindig adj hozzá 2 evőkanál tejfölt a keverékhez. Ez a trükk jól illik mindenféle palacsintához, és nagyon finom lesz.

10. A cukrot ugyan úgy lehet használni mint a sót. Savasabb ételeknél használva elveszi azt az ízt. És az étel kevésbé lesz fanyar.

11.A tökéletesen sült tojások 3 összetevője:                                                – vastag falú serpenyő, vaj és minimális hő.

Melegítsük fel a serpenyőt, és adjunk hozzá 1/2 evőkanál vajat. Lassan elkezd olvadni ám még mielőtt elolvad bele törjük a tojásokat, és 4-5 percig főzzük. Adjunk hozzá sót, és élvezzük a tökéletesen sült tojásokat.

12. A tiszta húsleves titka. Legalább 3 órán keresztül főzzük. Nem szabad forrni és fedő sem kell rá. A habot mindig le kell szűrni ahogy megjelennek . Ha marhából vagy bárányból készül érdemes előtte egy kis olajon megpirítani a zöldséget

13. A kenyérsütés legjobb módja ha tökéletes vékony ropogós héjat szeretnél akkor sütés közbe rakj egy kis vizet a sütőbe. A gőzpára segít gyönyörű héjat varázsolni

14. Ne félj a fokhagymától. Ha szereted az ízét de nem akarod tönkre tenni vele mondjuk a romantikus vacsorát akkor megoldhatod hogy csinálsz egy kis szószt kevés fokhagyma felhasználásával. Így minden meglesz

15. Nem biztos hogy a teflon a legjobb. Gondolkodtál már hogy miért nem tudsz egy kis ropogós kérget sütni a húsira? Hát a nem tapadós bevonat nagyban hozzájárul ehhez

Add Comment