11 idegesítő szokás, amely magyarázatra szorul

Az irritáció érzése minden emberben megvan. Okozhatja ezt egy lassan járó gyalogos, állandóan telefonáló emberek, a tömegközlekedésben részt vevő utasok és még sorolhatnánk. Sok tanulmány készült már az ideges, dühöngő emberekről, de nekik is megvan az okuk arra, hogy miért viselkednek így. Sőt, sok esetben ez egyáltalán nem is szándékos. Az esetek ötven százalékában pedig nem a körülöttünk lévő emberekkel, hanem velünk van a probléma.

Mosatlan edények

Dan Carlson, az Utah-i Egyetemi Család- és Fogyasztóügyi Tanulmányok asszisztensének elmondása szerint a főzés, más házimunkához képest nem jár jutalommal. A takarítástól tiszta lesz a lakás, a kocsimosástól az autó, ezeknek van egyfajta látványa. A főzésnek azonban nincs, hiszen elfogyasztjuk az ételeket és ugye, nem kell mondanom, hogyan látjuk őket viszont. Az emberek időnkén igyekeznek kifogást találni arra is, hogy elmosogassanak. Például, a serpenyőben hagynak néhány falat ételt, hogy még ne kelljen elmosni azt.

A másik magyarázat pedig az, hogy miután eszünk, különösen, ha húst, csirkét, sajtot és tojást, a test szerotonint termel, amely az agynak azt sugallja, hogy ideje egy kicsit pihenni.

Túl sok pénz elköltése

Azok az emberek, akik túl sok pénzt költenek, akár komoly pszichológiai problémákkal is küzdhetnek. Azok az emberek, akik szeretik fitoktatni fölényüket, nagy valószínűséggel gyermekkorukban nem kaptak elég figyelmet szüleiktől.

Hangos beszélgetés nyilvános helyeken

Napjainkban úgy gondoljuk, hogy társaságban nem illik felvenni a mobiltelefont, ha valaki hív és hangosan megbeszélni a dolgokat úgy, hogy mindenki más hallja azt. Van egy elmélet, amely azt sugallja, hogy amikor valaki telefonon beszél, az agyunk automatikusan átvált a „párbeszéd módra” és megpróbálja megjósolni a következő mondatot. Mivel azonban a beszélgetés egyik felét nem halljuk, ez nem sokáig működik, így végül kényelmetlenül érzik magukat.

Hangüzenetek küldése mobiltelefonon

“Fel tudsz most hívni?”

A hangüzenetek nemcsak a küldő, hanem a fogadó fél számára is kellemetlen lehet. Időnként többször is meg kell hallgatni őket ahhoz, hogy megkapjuk az összes információt. A telefonhívások száma évente gyorsan csökken. Az okostelefonokkal rendelkező brit emberek 25 százaléka nem használja őket hívások kezdeményezéséhez. Ennek oka az, hogy egyszerűen félnek a telefonhívástól.

Beszélgetés közben megérinteni az embereket vagy túl közel kerülni hozzájuk

Vannak emberek, aki nem tudják, mi az az intim szféra. A kaltech idegtudósai úgy találták, hogy az amygdala károsodása lehet az oka annak, hogy egyes emberek nem érzik azt a kellemetlenséget, amelyet akkor okoznak, ha megsértik valaki privát terét. Az intim szféra természetesen mindenki számára más-más távolságot jelent, de ha megsérted valaki intim szféráját, az minden esetben negatív élménynek számít.

Poggyász kivétele a polcokról a repülőgép leszállása után

Vannak emberek, akiknek, ha várniuk kell a poggyászukra, rosszul érzik magukat. A legtöbb ember gyűlöli a zárt és sűrű tereket, ezért minél előbb el akarják hagyni a buszt, vonatot vagy akár repülőgépet a leszállás után. A claustrophobia egy betegség, amit nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet leküzdeni.

Toll kattintgatása vagy játék bármely másik tárggyal

Az emberek gyakran rázzák a lábukat, játszanak a tollal, ujjaikkal koppintgatnak az asztalra és teszik mindezt anélkül, hogy észrevennék. Ezeket a cselekedeteket számos tényező kiválthatja. Idegesség, fáradtság, figyelemhiány és autizmus spektrumzavarok. Aki pedig látja vagy hallja ezeket, rendkívül ideges lesz tőle.

Más telefonjának nézése

Van egy kifejezés erre: vállszörf. Az emberek 97 százaléka nézte már valaki telefonját. Ez azonban kevés ember számára szándékos és rosszindulatú. Ezt általában azért csinálják, mert unatkoznak, nem kíváncsiságból. A mai világban már nehéz olyan helyet találni, ahol nem találkozunk valamilyen képernyővel. Ha el szeretnéd rejteni azt, akkor vannak speciális alkalmazások, amelyek elsötétítik a képernyő azon részét, amelyet nem szeretnél láttatni másokkal.

Túl lassan sétáló emberek

Nagyon dühítő lehet, ha sietsz és valaki nagyon lassan megy előtted. Ugyanez igaz akkor is, ha autót vezetünk.

Marc Wittmann, a németországi Freiburgi Pszichológiai és Mentális Egészségügyi Intézet pszichológusa azt állítja, hogy ezt az irritációt a saját ötleteink határozzák meg, hogy mennyi időt kellene eltöltenünk valahol, még akkor is, ha nem sietünk.

Az emberek gyakran azt gondolják, hogy a lassú sétálók megsértik a séta íratlan szabályait, mintha egy normál sétához meghatározott sebességre lenne szükség. A valóságban mindenki különböző sebességgel közlekedik, mégpedig olyannal, amely számára megfelelő és kényelmes.

Repedések

A New York-i székhelyű Scott Weiss, gyógytornász azt mondta, hogy az izmok meghosszabbításának vágya ugyanolyan természetes, mint amikor reggelente vagy hosszú munkanap után nyújtani szeretnénk. Ily módon csökken az ízületek nyomása és nyugodtabbnak érezzük magunkat. Az ízületi gyulladások során nem repednek meg az ízületek.

Túl sok parfüm használata

A túl sok parfüm használata néhány embernél fejfájást és allergiás reakciót is kiválthat.

Izraeli tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy aki túl sok parfümöt használ, valószínűleg depressziós. Ugyanis, ha valaki depressziótól szenved, az illatreceptorai nem működnek a megfelelő módon, így az illetőnek fogalma sincs róla, hogy egy egész parfüméria illata árad belőle.