HomeInteresting10 fejtörő gyerekeknek, ami sok felnőtt emberen is kifog.

10 fejtörő gyerekeknek, ami sok felnőtt emberen is kifog.

Ahhoz, hogy agyunk úgy vágjon, mint a borotva megfelelő feladatok szükségesek, amik jól megtornáztatják elménket. Legyen az keresztrejtvény, fejtörő, akasztófa, barkóba, sudoku… stb. Ezt a tevékenységet, már gyerekkorban el kellett volna kezdenünk, mert így helyt tudtunk volna állni az iskolában. Ám felnőtt fejjel sincs hozzá késő, főleg, ha rengetegszer használjuk a munkánk során a kreatív elménket. Mai cikkünkben elhoztunk 10 egyszerűnek tűnő, de annál rafináltabb fejtörőt, ami még a felnőtt embereknek is igazi kihívást jelent. A 10. feladvány után láthatók lesznek a megfejtések is, viszont légy őszinte magadhoz, és ne csalj!

1, 5 testvér van a szobában.

Réka könyvet olvas, Sára főz, Hanna sakkozik, Laura pedig mosogat. De mit csinálhat az ötödik testvér?

2, Vajon milyen szám kerül a kérdőjel helyére?

3, Adott két lány. Az egyikük észak felé, míg a másikuk dél felé néz, mégis látják egymást. Ez hogy lehetséges?

4, Kitalálod mi lehet a megfejtés?

5, Egy pillanatban és egy percben is láthatod, viszont ezer évben nem. Mi lehet ez?

6, Becsapós kis fejtörő.

7, Egy fürdőkád tele van vízzel. Előtted van egy vödör, egy csésze és egy kanál. Hogyan tudod a leggyorsabban kiüríteni a kádat?

8, Jól figyelj ennél a feladványnál.

9, Hogyan lehetséges ez?

10, Adott három ajtó, viszont csak az egyik ajtón át juthatsz ki a házból.

Az első ajtó mögött hatalmas lángok vannak,

A második ajtó mögött egy gonosz bandita áll,

A harmadik ajtó mögött egy olyan oroszlán, aki már három éve nem evett.

Melyik ajtón mész be?

Íme, a megfejtések:

1, Az ötödik testvér:

2, A kérdőjel helyén ez a szám áll, mivel az első ábrának kilenc, a másodiknak egy és a harmadiknak 4 metszéspontja van.

3,

4,

5, Az nem más, mint a „P” betű.

6,

7,

8,

9,

10, A harmadik ajtó a helyes út, ugyanis az az oroszlán, aki már három éve nem evett, nagy valószínűséggel már nem él.

Nektek mennyit sikerült kitalálni?

Most Popular

Recent Comments