Mikor kiderült a hűtlensége, csak egy kérdésem volt felé: Miért jobb ő, mint én? Nem kertelt, kerek perec kimondta, hogy ő sokkal magasabb, mint én, gyönyörű alakja van és mellette teljesnek érzi magát, elkezdte ecsetelni, hogyan és miként bújtak ágyba.
A lepedőnkön éreztem a nő parfümjének illatát, de nem kezdtem el vádaskodni, csak végignéztem, ahogy kilép az életemből, ám előtte felhívtam a figyelmét, hogy ezt már nem fordíthatja vissza! Megmondtam neki, hogy joga van elhagyni, joga van kilépni az életünkből, de arra nincs, hogy visszatáncoljon akkor, mikor úgy érzi, hogy ég a ház. Megmondtam neki, hogy azt szerethet, akit csak akar, de engem felejtsen el.
Én is megtehetem, hogy elengedem őt, jogom van nekem is máshoz, másvalaki oldalán megtalálni azt a boldogságot, amit mellette már az utóbbi időben nem éreztem, de ha elmegy, többet vissza nem jöhet, főleg nem a szívembe, hiszen tönkretett. Nem fogom megvádolni, hogy mikor „szerelmes szavakat” suttogott nekem, akkor valójában fele sem volt igaz. Amikor megtudtam, hogy megcsal, nem érdekelt, milyen a másik, nő, semmit sem akartam róla tudni, és ezt határozottan meg is mondtam neki! Értelmetlen lenne, energiát pazarolni arra, hogy haragudjak rá. Én saját magam olyannak szeretem, amilyen vagyok, és én képes voltam elfogadni önmagam. Ő erre nem volt képes, hát had menjen.
A férfi akivel életem nagy részét leéltem és szerettem, egyszerűen csak magamra hagyott még bocsánatot sem kért, azért, amit tett velem. Nem sokkal később kopogtatott az ajtómon, és azt mondta, igaz, hogy a másik nővel boldognak érezte magát, ám rájött, hogy csak a pénzéért szereti, önmagáért nem. Esedezve kérlelt, hogy bocsássak meg, és próbáljuk meg még egyszer együtt, biztosított róla, hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni. Én végül megtettem. Ám nem sejtette, hogy ez csak a terv része, vissza akartam adni neki kamatostul azt az érzést, mikor az ember akit szeret egyszerűen csak kisétál az ajtón, sőt egyenesen az életéből. Én nem voltam olyan kegyetlen, mint ő, mert sose hazudtam neki és sose kerestem másnál vigaszt, „szerető asszonyként” bántam vele és hagytam, hogy abban a hitben legyen, minden rendben én pedig elfelejtettem azt, ami régen történt. Amikor már láttam rajta, hogy biztonságban érzi magát, és boldog volt mellettem és elmondta nekem, milyen tervei vannak, amiket velem akar megosztani, akkor csaptam le, és közöltem vele, hogy itt a vége.
Nem mondtam neki semmit, ő azt hitte van valakim, én meg nem cáfoltam rá a dologra, hagytam, hogy ezt gondolja. Többször megkérdezte, miért jutottam erre a döntésre, én pedig szépen, nyugodtan elmagyaráztam neki, hogy ugyanúgy viselkedtem vele, ahogy ő velem, ezzel kvittek vagyunk. Később visszamentem hozzá, hogy elmondjam neki, nem haragszom rá, és megbocsátok mindent, amit velem művelt. Ám nem vagyok egy naiv kis fruska, aki épp most jött le a falvédőről. Tudtam, mikor megkapod a második esélyt visszamész hozzá, és így is lett. Azt gondoltad, hogy kétszer becsaphatsz, de én ennél sokkal ravaszabb vagyok.
Mindig legyetek résen, és ne hagyjátok magatokat becsapni, aki egyszer megtette, megteszi még egyszer, sőt, annyiszor ahányszor megbocsátotok neki.
