HomeCelebrityNézzétek meg, milyenné vált Palik László!

Nézzétek meg, milyenné vált Palik László!

Nem kimondottan lehet bujkálásnak hívni, azt az életet, amit a népszerű és híres ex sportriporter, Palik László folytatott. De most azonban hihetetlen dologra szánták el magukat. A volt Hungaroring Zrt. elnöke elment gyönyörű feleségével a Hello! rendezvényre. Több embernek feltűnt, hogy egy kicsit másképp néz ki, mint szokott. Sokkal hosszabb lett a haja, elképzelhető, hogy néhány kiló felszökött rá. Azt viszont egyáltalán nem lehet állítani, hogy rosszul érezné magát lelkileg vagy fizikailag.

Marsi Anikó A Tények műsorvezetője, nyilatkozott magáról és családjáról. Noha nem volt bőbeszédű az interjúban, azt azért elmondta, hogy párja László, miért nem hajlandó újra szerepelni. Pár évvel ezelőtt tűnt el a nyilvánosság elől, mivel külföldre költöztek. Ám ekkor, elköszöntek egy sajtótájékoztató keretein belül a magyar hallgatóktól, és televízió nézőktől. Bár akkor azt mondták, hogy majd még visszatérnek a nyilvánosság elé, de most úgy döntöttek egy kicsit háttérbe vonulnak, hiszen gyermekeik akkor voltak egy, valamint négy évesek.

A sajtótájékoztatón megjegyeztük azt is, hogy most egy jó darabig nem szeretnénk közszereplők lenni. Amilyen interjúkat adtunk addig mind a TV-nek, újságoknak, magazinoknak, úgy gondoltuk, hogy az mind a munkánk részét képezi. Azt is elmondtuk, hogy, akik a közmédiában szerepelnek, egyfajta kötelességük van az olvasók felé.

Mivel én újra visszatértem, és ismételten közszereplőnek számítok, ezért ha nekem feltesznek egy kérdést, én arra maradéktalanul válaszolok. A férjem másként döntött, ő továbbra sem szeretne ehhez hasonló munkát végezni, sőt még nyilatkozni sem. Ő teljesen jól érzi magát úgy, ahogy van, és én elfogadom a döntését, hiszen egy család vagyunk.

Anikó azt is elárulta, hogy valóban több pletyka is keringett László visszatéréséről, de neki első körben a gyermekeink nevelése, gondozása a feladata. A gyerekek viszont nagyon szeretnek itthon iskolába járni, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy, míg külföldön éltünk elfelejtették kicsit a magyar nyelvet.

Ez a kép, ami a Hello! pati keretein belül készült, ahol Marsi Anikóval mutatkoznak újra együtt.

A család egy régebbi képe, ahol a gyerekek még nagyon kicsik voltak.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments