HomeInterestingKatasztrófába fulladt egy édeshármas. A pluszba bevont lány teherbe esett

Katasztrófába fulladt egy édeshármas. A pluszba bevont lány teherbe esett

Nem gondolnánk, hogy illő dolog lenne megkérdezni, hogy csináltátok-e már hármasban. Ennek ellenére mások sztorijairól lehet beszélgetni. Itt van mindjárt egy fiatalember, aki a Reddit nevű közösségi fórumon próbált tanácsot kérni, hogy mégis mit kezdjen azzal a nem mindennapi helyzettel, melybe belekerült.

A férfi ugyanis pánikba esett, miután megtudta, hogy az édeshármas +1 lánya teherbe esett.

A REddit-en ThrowRAPpregnantMF22 álnéven van felregisztrálva a srác. Elmondta, hogy a párja édeshármasra vágyott, így megkérte egy barátnőjét, hogy csatlakozzon. Arra azonban nem számítottak, hogy véletlenül teherbe fog esni.

„A barátnőm édeshármasra vágyott. Nem ez volt az első alkalom. Régóta csináljuk, de csak olyan embereket hívtunk meg, akiket ismerünk. A teljesen idegenektől valahogy mindig is tartottunk…”

„Ezzel az ismerősünkkel már öt éve tartunk hármas légyottokat. A legutóbbi alkalom 2 hónappal ezelőtt volt…”

A férfi épp plusz fővel szeretkezett, miközben a párja önmagát kényeztette. Amikor érezte, hogy eljött az idő és ejakulálni fog, akkor nem tudta kihúzni, ugyanis a lány túl erősen szorította magához őt…

Elsőre nem estek kétségbe, ugyanis a nő fogamzásgátlót szedett. Érthetően nagy volt a megdöbbenés, amikor pár hónapra rá bejelentette, hogy terhes.

A lány minden áron megtartaná a gyereket, így kénytelenek voltak elfogadni, hogy egy elég különleges család lesznek. Egyedül a férfi sajnálja egy kicsit a történteket. Nem számított rá, hogy apa lesz. A pénzzel nem lesz gond, ugyanis jól keres. El tudja tartani a lányt és a igazi párját is. Szereti a barátnőjét, de képtelen lenne cserben hagyni a gyerekének az anyját és persze a picit sem. Szóval alaposan megkavarta az életét…

Természetesen biztos, ami biztos alapon apasági vizsgálatot kértek és azok eredményei még nem jöttek meg, de a lány állítja, hogy nem volt más férfival már régóta.

A történetet sokféleképp fogadták az emberek. Egyrészt nem várható el egy embertől, hogy eltartson mindenkit. Ráadásul gyanús is, hogy a „közös” barátnőnek nincs munkája. Nem lehet, hogy így akarja magát „eltartatni”? Valahol kibújik a szög a zsákból…előbb vagy utóbb!

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Most Popular

Recent Comments