Argentínában önkéntesek, civil emberek és tűzoltók összefogtak és megmentettek egy lyukba esett, teljes testében fekete kátránnyal borított kutyát. A szerencsétlenül járt négylábúra a környéken játszó gyerekek találtak rá, akik azonnal szóltak szüleiknek, ők pedig értesítették a fent említett szerveket.
Az állatmentők kilenc teljes órán át mosdatták és olajozták a kutyát, hogy a kátránytól megszabadíthassák őt és a négylábú megélhesse második születésnapját.

Libertad közelében, egy sikátor melletti lyukban bukkantak rá a szerencsétlenül járt kutyusra. A környéken játszó gyerekek nyüszítésre lettek figyelmesek és a kutya állapotát látván, azonnal segítségért siettek.
A gyerekek szülei rögtön az önkéntes tűzoltókat riasztották.

A helyszínre érkezett tűzoltók kihúzták a szegény állatot a gödörből, ahhoz viszont, hogy az állatot megtisztíthassák, további segítségre volt szükségük, amit az egyik közösségi oldalnak köszönhetően, rövid idő alatt sikerült megtalálniuk.
A Proyecto 4 Patas, nonprofit szervezet önkéntesei azonnal a helyszínre siettek, hogy megmentsék az állatot.

A látvány rendkívül sokkoló volt és még maguk az önkéntesek sem gondolták, hogy valóban sikerül majd megmenteniük az állat életét.
A környéken élő lakosok is a kutya segítségére siettek. Többek között olajat hoztak, ami segített az állat megtisztításában.

A teljes megtisztításhoz azonban egy jobban felszerelt helyre kellett őt szállítani.


A kutya megmentésére további önkéntesek érkeztek, akik olajat hoztak magukkal, így folytatódott a kátrány eltávolítása.

Az állatot kilenc teljes órán át szünet nélkül tisztították, aki minden réteg kátrány eltávolítása után egyre inkább kezdett hasonlítani egy kutyára.

50 liter olajra és 3 flakon mosószerre volt szükség az állat teljes megtisztításához.


Az Aloé névre keresztelt kutyus így megünnepelhette a második születésnapját.

Az emberek hihetetlen összefogásának és közös erőfeszítéseinek köszönhetően a kutya végül megmenekült, most pedig egy teljesen új élet kezdődik majd számára.