HomeInterestingEz a 3 legnagyobb tévhit, a férfiak és nők közti különbségekről

Ez a 3 legnagyobb tévhit, a férfiak és nők közti különbségekről

Sajnos a férfiak és nők közti különbségekről mind a mai napig vannak olyan elterjedt hiedelmek, amikről már tudományosan is bebizonyították, hogy nem igazak. Többek közt ilyen például az, amikor kijelentik, hogy mivel a nők agya kisebb, ezért ebből adódóan kisebb intelligencia-hányadossal is rendelkeznek. Vagy, hogy a férfiak jobb sofőrök, mint a nők. Vagy, hogy az óvónők jobbak, mint az óvóbácsik, és még lehetne sorolni.
Az alábbiakban 3 – talán a legelterjedtebb – ilyen tévhitet leplezünk le.

1. Tévhit: a nők képesek egyszerre több dologra is figyelni.

Nehéz kideríteni, hogy honnan indult ez a tévhit. Egy elmélet szerint az anyasággal függ össze: a nők, amikor is a férfiak egyedül hagyták őket otthon a kisgyerekekkel és a háztartással, rákényszerültek arra, hogy egyszerre több dologra is figyeljenek.

A különböző kutatások azonban kiderítették, hogy habár a nők 11%-kal jobban teljesítettek a multitaszkingos feladatokban, mint a férfiak, ez még mindig elhanyagolható különbség és összességében elmondható, hogy az ő eredményeik is elég gyengék lettek. Ennek az a magyarázata, hogy az emberi agy egyszerűen nem képes hatékonyan működni, ha több, egymástól teljesen eltérő dologra kell koncentrálnia.

2. Tévhit: mivel a nők agya kisebb, ezért kisebb az IQ-juk is.

Tény, hogy a férfiak agya átlagosan 10%-kal nagyobb, mint a nőké, ám ez egyáltalán nincs egyenes arányosságban az intelligencia-hányadossal. Mindkét nem között vannak igazi zsenik és olyanok is, akiket még jóindulattal sem nevezhetnénk okosnak.

Még ha igaz is lenne, hogy a méretbeli különbségekből származtatható intelligencia-különbség, ez elhanyagolható lenne.

3. Tévhit: a férfiak jobb sofőrök.

Szintén elterjedt tévhit, hogy a nők eredendően rosszabb sofőrök, mint a férfiak. Azok, akik rendszeresen vezetnek autót tudják, hogy a férfiak között is ugyanúgy vannak olyanok, akik jobban tennék, ha visszaadnák a jogosítványukat, mint a nők között. De fordítva is igaz, mindkét nem között találunk kiváló sofőröket.

Összegezve elmondható, hogy habár nem vagyunk egyformák és például különbözőképpen reagálunk bizonyos helyzetekre is, nem jelenthető ki hogy a nők/férfiak a biológiai felépítésből adódóan jobbak/rosszabbak a másik nemnél egy adott probléma megoldásában.

Neked mi a véleményed? Írd meg hozzászólásban!

Most Popular

Recent Comments