HomeInterestingAlvás közben hozta világra kislányát egy nő - A nővér vette észre...

Alvás közben hozta világra kislányát egy nő – A nővér vette észre az ágyban

Az internet tele van hihetetlenebbnél-hihetetlenebb történetekkel, melyek várandós nőkről szóltak. Volt olyan, aki nem is tudott róla, hogy terhes. Jelek sem voltak, a hasa sem nőtt, majd egy nap fürdés közben hozta világra a kislányát. De olyan is akadt, aki a WC-be szülte meg mert azt hitte a fájásokra, hogy szorulása van. A várandósságnak van jó és rossz oldala is, amiről csak kevesen beszélnek, de mikor előbújik az a kis csoda, egy-kettőre elfelejtik a rossz emlékeket. Minden terhességnek megvan a maga története és sok édesanya előszeretettel osztja meg a baba-mama csoportokban.

A kép csak illusztráció

Az internet egyik slágere a TikTok, ahol az emberek különböző, egyedi tartalmat oszthatnak meg a nagyvilággal. A minap egy 30-as éveiben járó nő mesélte el ott, hogyan hullottak ki a fogai és hogyan használja műfogsorát. Egy másik lány megmutatta gigantikus méretű középső ujját, ami gyakorlatilag akkor volt mint egy átlagos TV távirányító. Most egy másik hölgy érezte úgy, hogy el kell mesélnie gyermekének történetét.

A kép csak illusztráció

Amy Dunbar szerint esete merőben különleges, pont olyan, ami ledöbbenti a felhasználókat. Súlyos és csillapíthatatlan fájásai voltak a vajúdás miatt. Annyira erősek voltak a fájások, hogy az orvosok epidurális érzéstelenítést adtak neki. Kezdetben nem nagyon akart hatni az érzéstelenítő, de eltelt néhány perc és a fájdalom úgy tűnt enyhülni látszik. Ez annyira kimerítette Amyt, hogy azonnal el is aludt, ahogy hatni kezdett a szer.

A kismamát ezek után az ápolónő ébresztette fel, mivel egy nagyobb mértékű összehúzódás után nem hallotta és nem is látta a kicsi szívhangját. Eleinte azt hitte, hogy csak megfordult, vagy pózt váltott ezért ne érzékeli a gép. Annak érdekében, hogy megnézze minden rendben van, arra kérte a kismamát, hogy forduljon meg. A nővér paplan igazítás közben vette észre, hogy van valami az ágyon.

A kép csak illusztráció

Kiderült, hogy azért nem észleli a gép a babát, mert addigra már megszületett. Nagyon úgy tűnt, hogy a nagy összehúzódás során született meg, de mivel nem hallatta a hangját, így nem vették észre.

Íme a videó, amiben elmeséli a történteket.

@amyedunbar

##stitch with @beyondboss_ everyone was in disbelief ##birthstory ##momtok ##TikTokGGT

♬ Blue Blood – Heinz Kiessling & Various Artists

Kislánya, azóta már ilyen nagyra nőtt.

Na mit szóltok? Pikk-pakk meg volt a szülés. Bár mindenkinek ilyen könnyen menne mi?!

Most Popular

Recent Comments