20 kép, ami tökéletesen szemlélteti, milyen egy rendetlen szobatárssal élni.

Vannak emberek, akik sehogy máshogy nem tudnak fenntartani egy albérletet, csak ha a költségeken osztoznak valakivel. Viszont az elején még senki sem tudja megmondani, hogy az adott illető egy rendetlen és trehány személy, csak akkor, ha már beköltözött a házba. A kollégiumokban a hallgatók már tudják milyen egy ilyen emberrel együtt élni, hiszen ott még az ételek és a koszos ruhák is gyakorlatilag mászni tudnak. Sokan azonban nem igazán tudják hosszú távon elviselni az ilyen beállítottságú embereket, ezért előfordul, hogy idő előtt kiteszik a szűrét. Mai cikkünkben olyan fotókat gyűjtöttünk nektek össze, ami tökéletesen szemlélteti, hogy milyen egy trehány emberrel együtt élni.

1, Még csak tegnap költözött be a szobatársam, de úgy érzem, ez egy hosszú harc kezdete lesz. (Az ő királysága)

2, A szobatársam nem dobja ki a régi fogkeféit, hanem újat vesz mellé és gyűjtögeti.

3, A lakótársam így nyomja ki a fogkrémet a tubusból.

4, Amikor a szobatársad megfeledkezik a Halloweeni tökjéről.

5, A látvány, mikor a szobatársad nyitva hagyja az ajtót.

6, A szobatársam május elején vett néhány zöldséget, amit nem használt fel és megelégeltem, hogy állandóan figyelmeztetnem kell rá, hogy dobja ki. Ma megcsináltam én…

7, 3 évegyüttélés után a szobatársam ezt hagyta maga után.

8, Megkértem a szobatársam, hogy ne használjon fém evőeszközöket az edényemben. Azt mondta nem fogja összekarcolni. Mutatom a különbséget.

9, Azt hiszem nagyobb kukára lesz szükségünk.

10, A szobatársam minden egyes fürdés így hagyja a kádat, már kezdem unni…

11, Úgy tűnik a lakótársamnak nincs szüksége ágyra, és egyéb használati cuccokra az életben maradáshoz.

12, A lakótársam olyan lusta, hogy amint elfogy a WC papír a gurigáról nem kidobja, hanem elkezdi gyűjteni.

13, Minden egyes nap erre érek haza.

14, Ezt a csirkét vasárnap óta pácolja a szobatársam.

15, Már három hónapja ezt nézem minden egyes nap, azt hiszem meg kell mondanom a lakótársamnak, hogy költözzön el.

16, A szobatársam a megevett ételek tányérjait nem hajlandó elmosogatni, hanem a konyhaszekrényen gyűjti őket.

17, A lakótársam közel két hónapja tárolja így a szennyes kosarát, csodálom, hogy még nem foszlottak szét a koszos ruhák.

18, A szobatársam ilyen serpenyőben készíti el az ebédjét. Nem tudom, hogy van hozzá gusztusa.

19, Őszintén megmondom, nem tudom beazonosítani, hogy ez milyen étel akar lenni, de a szobatársam szobájában találtam.

20, A szobatársam ahelyett, hogy elővette volna a tepsit, műanyag vágódeszkát tett a sütőbe.

Ti laktatok már együtt ilyen emberrel?