18 érdekes tény az olimpiáról, amit eddig senki sem mondott el neked

8

Azt mindenki tudja, hogy az olimpiát négy évente rendezik meg, mindig már ország tarthatja meg, és nemzetek versenyeznek rajta. Azt is sokan tudják, hogy Athénban származik ez a fajta sportesemény, és, hogy a győztesek olajágból készült koszorút kaptak győzelmükért. Viszont nemcsak ennyiből áll a világ legrangosabb eseménye, hanem más érdességből is. Mostani posztunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk nektek az olimpiai játékok legérdekesebb tényeit, információit, embereit, akiknek közük volt az alakulásához.

1, Az olümpiai játékokat, Zeusz tiszteletére tartották meg i. e. 776 és i. sz. 393 között. Az ókori Görögországban ez egy vallási és atlétikai ünnep volt, melyet négyévente rendeztek meg. Összesen 292 ilyen eseményt tartottak meg. Annyira tisztelték ezt a rendezvényt, hogy még az időszámításuk kezdetét is ettől számolják.

2, Az olimpiai játékok, az ókori olümpia mintájára lett megrendezve, csak 1503 évvel később vagyis 1896-ban.

3, 1920-ig csak és kizárólag nyáron rendezték meg ezt a sporteseményt, majd jött az ötlet, hogy télen is kellene egy hasonlót csinálni, így 1924-ben meg is rendezték az első téli olimpiát Franciaországban, Chamonixban.

3, 1912-ig az aranyérmeket színaranyból készítették, majd később csak részben tartalmazott aranyat. A jelenlegi olimpiai aranyérmek inkább ezüstből készülnek, melybe papíron összesen 6 grammnyi aranynak kell lennie. A megfizethetőség miatt változtattak az anyagösszetételen.

4, Spyridon Samaras zeneszerző (felső kép) volt az, aki az olimpiai játékok himnuszát komponálta, és Kōstīs Palamás költő (alsó kép) volt az, aki a szöveget írta hozzá. Annak ellenére, hogy már az 1896-os olimpián hallható volt a szerzemény, csak 1957-ben nyilvánították hivatalos himnusszá.

5, Az olimpiai karikák a világ őt fő régióját jelölik: Afrikát, Amerikát, Ázsiát, Európát és Óceániát. A színek pedig minden nemzet zászlaján megjelennek valamilyen formában.

6, James B. Connolly amerikai atléta volt az, aki az 1896-ban megrendezett olimpián megnyerte a hármasugrást. Magasugrásban a második helyezést érte el, távolugrásban pedig a harmadikat.

7, Az olimpia megnyitóján minden benevezett ország felvonul. Ezt a sort mindig Görögország indítja és az esemény megrendezéséért felelős ország zárja. A kettő között pedig a többi ország ABC sorrendben vonul fel.

8, Az olimpiai játékoknak van egy jelmondata, mely latinul így hangzik: “Citius, Altius, Fortius”. Magyar fordításban ez azt jelenti: “Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”

9, Pierre de Coubertin báró és Dimítriosz Vikélasz voltak azok, akik létrehozták a NOB-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Ennek jelenleg 206 nemzeti olimpiai bizottsága van. Hazánkat a Magyar Olimpiai Bizottság képviseli.

10, A NOB elnökét, mindig titkos szavazáson választják meg, aki 8 éven át vezeti a szervezetet. A szavazást csak és kizárólag NOB tagok adhatják le. 2013 óta a német származású Thomas Bach a bizottság elnöke, aki annak idején tőrvívó volt.

11, Az olimpia másik fontos, vagy mondhatnánk azt is, hogy ikonikus jelképe az olimpiai láng. Ezt az ókori Olümpia városában gyújtják meg a nap segítségével. Ha van rá lehetőség, akkor váltófutással juttatják el a lángot abba a városba, ahol az adott olimpiát tartják. A nyitóünnepségen ezzel gyújtják meg azt a fáklyát, ami a stadionba ki van helyezve és egészen az olimpiai játékok végéig ég.

12, Az ókori olümpián a győztesek még nem érmet, hanem olajágból font koszorút kaptak, amit egy aranykéssel vágtak le a szent olajfáról. Az első érmeket az 1904-es olimpián adták át az első három helyezettnek.

13, Az 1900-ban megtartott olimpiai játékokon még nem agyaggalambot lőttek az emberek, hanem igazi madarakat.

14, Az olümpiai játékok alatt tilos volt a háborúzás. Ami a legérdekesebb ezt mindenki be is tartotta… egy ideig.

15, De ha már háború, akkor megjegyeznénk, hogy 1916-ban, 1940-ben és 1944-ben a világháború miatt nem tartották meg az olimpiát.

16, London az egyetlen olyan város, aki már háromszor is megrendezhette az olimpiai játékokat. Először 1908-ban, majd 1948-ban, végül 2012-ben.

17, Krikett utoljára az 1900-ban megrendezett olimpiai játékokon volt. Összesen két nemzet indult rajta a britek és a franciák.

18, Az 1896-ban megrendezett olimpián focizni is kellett volna, ám nem voltak csapatok, akik lejátszották volna egymással a meccset.

Na mit szóltok ezekhez a tényekhez?