„Bízz bennem, tudom mit csinálok!” Ezt a mondatot gyakran halljuk, általában a bizonytalan emberek használják, mikor meg akarják győzni a másikat, hogy urai a helyzetnek, de valójában gőzük sincs, hogy oldják meg a szituációt. Ám kreativitásuknak és elszántságuknak köszönhetően bármit képesek megoldani.
Pontosan emiatt gyűjtöttünk össze jó néhány képet, ami bizonyítja, hogy az életben semmilyen helyzet sem lehetetlen, csak meg kell találni rá a megfelelő megoldásokat.
„A nagymamám azt mondta, hogy a szigetelőszalag mindenre gyógyír!” (Nem biztos, hogy ez a házra is igaz.)
Amikor végre befejezed a szkennelő javítását, de véletlenül benne felejted a csavarhúzót.
A helyzet az, hogy most már nincs hova menned. Mit teszel most?
Biztos, hogy minden vihartól megóvja a csatlakozást.
Mint mondtam, a szigetelőszalag, mindent képes megoldani.
Valószínűleg nem úgy működik, ahogy azt a legelején szerették volna, vagy öntözőrendszer is 2 in 1.
Amikor minden kábel és cső túl rövid, ezért többször kell megtoldanod, hogy végre használhatóak legyenek a háztartási gépek.
Nem túl biztonságos módja, a szögek kiszedésének.
Reméljük csak pár másodpercig tart a folyamat, ha csak nem akar a balesetin kikötni.
Ez, hogyan juthatott eszébe? Igaz, hogy kicsi, de mindenki tudja, hogy ott nem fér át.
Vannak, akik nem szeretik a zsinórok látványát, ezért még a hosszabbítót is képes beépíteni a falba.
Legalább kreatív és tudja, hogy oldjon meg lehetetlennek tűnő helyzeteket.
Valami nem stimmel azzal a parabola antennával.
Szép és jó, hogy hintát telepítettek az udvarba, de szegény gyerek, hogy fog ezen hintázni?
Amikor valamit nagyon rosszul csináltál a mosásnál.