HomeInterestingRemegő kézzel tartotta gyermekét, hogy elbúcsúzzon tőle - Ami ezután történt, azt...

Remegő kézzel tartotta gyermekét, hogy elbúcsúzzon tőle – Ami ezután történt, azt az orvosok sem akarták elhinni

Sajnálatos módon olykor az éle kegyetlen játékot tud űzni az emberekkel, melybe páran bele is rokkannak. Az egyik ilyen, mikor egy párnak, egy nőnek nem születhet gyereke, vagy egészségügyi gondok miatt, vagy mert egyszerűen nem úgy állnak a csillagok. Minden egyes próbálkozás után egyre jobban kezdik elveszíteni a reményt, hogy valaha is szülővé válnak, míg másoknál olyan ütemben érkeznek a gyerekek, mintha futószalagról jönnének. Egy idő után elfogy minden remény és a végén csak az üresség és a tehetetlenség marad, mely még jobban felemészti a lelket. Általában ilyenkor szoktak tönkre menni a házasságok, kapcsolatok. Az is eszméletlenül kegyetlen dolog, mikor végre valahára megtörténik a csoda, a teszt pozitív eredményt mutat, hónapokon át dédelgeti és őrzi a pocakban cseperedő magzatot és a születésekor halva születik meg.

Majdnem hasonlóképp járt Kate Ogg is, akinek nagyon sokáig nem jött össze a gyermekáldás. Férjével sokat próbálkoztak, több módszert is alkalmaztak, de egyszerűen nem akart jönni a baba. Jelen esetben nemcsak Kate szerette volna, ha bővül a család, hanem szerelme is. Hosszú évek próbálkozás után Kate végre teherbe esett, örömük pedig még inkább fokozódott, mikor kiderült, hogy ikreket vár.

Szerencséjükre a várandósság alatt minden a legnagyobb rendben volt, a kicsik szépen fejlődtek és egészségesnek bizonyultak. Ám egy nap, a 27. héten Katenek szülnie kellett, mert úgy tűnt valami nincs rendben. Először Jamie látta meg a napvilágot, majd két perccel később Emily. A kislánnyal minden rendben volt, de a testvére hirtelen abbahagyta a sírást és vele együtt a légzést is.

„Emily torka szakadtából üvöltött, de Jamie csendes volt. Láttuk, hogy mindenki Jamiet veszi körül. Kb. 20 ember volt a műtőben a légkör pedig egyre nyomasztóbb volt.” – emlékszik vissza az ominózus pillanatra Kate.

Az orvosok 20 percen át küzdöttek a kicsi életéért. Végül szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a fiút már nem tudják megmenteni. A szülők teljesen összetörtek, és arra kérték az orvosokat, hogy had vegyenek végső búcsút gyermeküktől. Miután magára hagyták a családot a fájdalmukkal, Kate megkérte a férjét, hogy feküdjön le mellé az ágyra. A picit ekkor kettejük közé tették és melegíteni kezdték.

„El akartunk búcsúzni tőle, de képtelenek voltunk rá. Elkezdtünk beszélgetni vele. Elmagyaráztuk neki, miért választottuk neki a Jamie nevet. Szerettük volna, ha vigyáz az ikertestvérére és szerető testvérek lesznek míg világ a világ.”

Minden egyes kimondott szó olyan volt számukra mint egy tőrdöfés. Mikor a karjába vette, hogy végleg elbúcsúzzon, a kicsi megmozdult és lélegezni kezdett, majd kinyitotta a szemét. Azonnal kiáltottak az orvosoknak, akik kezdetben nem akartak hinni a szemüknek. Képtelenek voltak megmagyarázni, hogy volt lehetséges ez. A legvalószínűbb, hogy az anyai szeretet mentette meg a kis életét.

„Szerencse, hogy egy nagyon erős és intelligens feleségem van. Ösztönösen tette azt, amit tett. Ha nem ezt tette volna, akkor Jamie valószínűleg most nem élne.” – mondta David, Kate férje.

Jamie ma már 11 éves fiúcska, aki tökéletesen egészséges ikertestvérével Emilyvel együtt. Bár koraszülöttek voltak, nem sokban különböznek társaiktól. Szüleik olyan alapítványt hoztak létre, mely a koraszülöttek megmentésére összpontosít.

Ez a megható történet valóban csodálatos, és emlékeztet arra, hogy soha nem szabad feladni a reményt! Az anyai szeretet szó szerint bármire képes… BÁRMIRE!!

Most Popular

Recent Comments