5 főnöktípus, akivel biztos, hogy legalább egyszer volt már dolgod.

1519

Régen annyira nem volt divat a sűrű munkahely váltás. Ahol egyszer elkezdtél dolgozni, akár nyugdíjig is húzhattad az igát. Most már nem. Elmész egy helyre dolgozni, melózol 3-5 évet és következhet a munkahely váltás. Ez egy örök körforgássá nőtte ki magát. Ezek alatt az évek alatt rengeteg főnök keze alatt megfordulunk. Vannak, akik igazi vezetők és vannak, akik kimerítik a tipikus főnök kategóriát. De kik is azok a tipikus górék. Most megtudhatod. Te ráismersz a saját főnöködre?

A laza – aki megpróbál a barátod lenni
Néhányan biztos találkoztatok már ezzel a kategóriával. Menő, laza, nem gondol túl semmit, csak teszi a dolgát, amit egy vezetőnek kell és ami a legfontosabb, nem ordibálással próbálja megoldani a kialakult helyzetet. Megengedi, hogy tegezd a könnyebb kommunikáció érdekében sőt, akár magánjellegű témákról is elkezdtek beszélni. Ritka az ilyen, de velük is jobb ha vigyázol.

Rövid időn belül sokat akar – Ő megtervezi fejben, kidolgozza a stratégiát és kb te vagy az utolsó aki megtudja. Aztán csak pislogsz rajta, hogyan vidd végbe minden részletre odafigyelő kis tervét. Kevés információval próbál elindítani, ami valljuk be nem egy könnyű feladat. Ha meg rosszul csinálod meg Te vagy a hibás.

Lidércnyomás az életedben – Ő az, aki mindig a sarkadban van. Minden munkafolyamat érdekli egy igazi pióca. Nem tudod normálisan végezni a munkádat, mert ott áll mögötted és osztja az észt. Képes apró pici dolgokat is átbogarászni csak, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Ha valamit nem ért téged kérdez, holott lehet, hogy fogalmad sincs a dologról mert épp nem a Te munkád van a kezében.

A  láthatatlan – Akik nem a központban dolgoznak, hanem kirendelt helyen kell végezni a munkát, ismerik ezt a típusú főnököt. Dolgozol napestig megállás nélkül, de közben fogalmad sincs ki irányítja a dolgokat a háttérben. Sosem látod és van, hogy azt sem tudod hogy hívják. Csak szájhagyomány útján terjed néhány pletyka ki is lehet valójában.

A parancsolgató – minden most rögtön és azonnal kell neki. Semmi sem ér még rá 5 percig. Még azokat a dokumentumokat is kéri, amiket nem is határidőre kell leadni. Állandóan kiabál. Ha nem teljesíted óhaját pár másodpercen belül, már egyből a plafonon van. Ebbe a kategóriába tartozó főnökök az okai a sok munkahelyi stressznek. Mivel ők, ahogy a mondás is tartja, főnökök, nem pedig vezetők.

SHARE
Previous articleHihetetlen módon megváltozott, rá sem lehet ismerni Nail Patrick Harrisre
Next articleEzek az 50 feletti nők megmutatják a világnak, hogy sosem késő elérni az álmainkat.