HomeInterestingMilyen volt Jézus valójában? - A tudósok szerint egyáltalán nem úgy nézett...

Milyen volt Jézus valójában? – A tudósok szerint egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy mi elképzeltük

Isten fia, Jézus kétségtelenül a művészettörténet egyik leggyakrabban ábrázolt alakja. Az azonban évszázadok rejtélye, hogy nézett ki valójában a Megváltó. A legelterjedtebb ábrázolás szerint Jézus szakállas, fehér bőrű férfi, hosszú, hullámos, szőke hajjal és kék szemmel.

Az evangéliumok azonban nem utalnak külsejére, pusztán azt tudjuk, hogy harminc éves volt, amikor megkezdte küldetését. Most viszont fény derült arra, hogy az eddigi ábrázolás nagyon is távol áll a valóságtól.

Az Újszövetség nem ír arról, hogy milyen volt Jézus külseje, sőt, semmilyen egyedi ismertetőjelről nem tudni, tehát, valószínűleg egy teljesen átlagos férfiról volt szó. Ám mielőtt a Megváltót keresztre feszítették volna, Júdás leírást adott róla, hogy a katonák felismerhessék őt. A tudósok szerint erre azért volt szükség, mert Isten fia és tanítványai nagyon hasonlítottak egymásra.

A kinyilatkoztatások alapján a kutatók úgy vélik, hogy Jézus valójában egy sötétebb bőrű és hajú férfi volt. „A haja olyan fehér volt, mint a gyapjú, mint a hó. A szeme pedig, mint a lángoló tűz, lábai, mint a csillogó bronz, amit egy kemencében alakítottak” – írták egy korabeli leírásban. Ez pedig újabb kérdéseket vet fel.

Joan Taylor a londoni King’s College, a korai kereszténység és a judaizmus professzora szerint a Megváltónak rövidebb haja, sötétebb bőre és majdnem fekete haja volt. A szakálla is rövidebb volt annál, mint ahogy mi ábrázoljuk, továbbá a ruhája sem volt olyan színes, mint a képeken, festményeken.

„Érdemes hangsúlyozni, hogy Isten fiának képei az idők folyamán nyomokat hagytak arról, hogyan képzelték Jézust különböző környezetekben, de semmit sem mondanak arról, hogy valójában hogyan nézett ki” – írja Taylor.

Az Úr képei a 4-6. századból származnak, a bizánci korból. Éppen ezért Jézust a görög-római istenekhez hasonlóan ábrázolták.

Taylor tisztában van a keresztény vallás eredetével és azt is tudja, hogy nézett ki az első századi Júdeában élő ember.

„Mindenki tudja, hogy nézett ki Jézus. Ő a nyugati művészet legfestettebb alakja, aki mindenütt felismerhető. De hogy nézett ki valójában Júdeában az első századi emberként?” A professzor már régóta fejtegeti ezt a témát és most biztos következtetésre jutott.

Joan Taylor szerint már létezik egy fénykép, ami a legreálisabban ábrázolja Jézus Krisztust. Íme:

Ti mit gondoltok? Valóban így nézhetett ki a Megváltó?

Most Popular

Recent Comments