HomeCelebrityKulcsár Edináék gyereket várnak! Íme, itt az első fotó!

Kulcsár Edináék gyereket várnak! Íme, itt az első fotó!

Kultcsár Edinát sokaknak nem kell bemutatni. Ám ha valaki nem tudná íme egy kis összefoglaló arról ki is ő.

A 27 éves magyar modell,műsorvezető és divattervező. Ő 2014-es Miss World Hungary amelynek világversenyén a koronázáskor első udvarhölgy és Miss Európa lett.Majd 2015-ben az Aktív és a Több mint Testőr című műsorban társ műsorvezetőként láthattuk.2016-ban indította saját mentorprogramját. Párjával együtt részt vett az Ázsia-Expressz Sárkány útja műsorban ahol az előkelő második helyen végeztek.

Komoly betegségérő számolt be a sajtónak. Ezért sem gondoltuk, hogy mostanában babavárás elé néz a modell.

„Tudtam, hogy valami nincs rendben. Kiderült, hogy POCS-em van, vagyis policisztás petefészek szindrómával küzdök, ami egy hormonális betegség. Drasztikus beavatkozást ajánlottak, de nem vállalkoztam rá”  -nyilatkozta nemrégiben.

Ám úgy néz ki csoda történ. Hisz Edina a betegsége ellenére, több év próbálkozás után, sikeresen teherbe esett. Ezt először a Best magazinnak árulta el, és mutatta meg gömbölyödő pocakját.  Majd instagram oldalán is megosztotta véleményét a rajongóival.

Edina Kulcsar (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés,

A szépségkirálynő maga ismerte be, az elmúlt időszakban felszedett jó pár kilót és, hogy keményen fog edzeni ennek leadásáért. A Bors már egy hete arról írt, más áll a súlygyarapodás hátterében. Bár a királynő akkor még tagadta, a dolgot most végre mindent beismert.

Most Popular

Recent Comments