HomeInterestingÍme néhány tény a híres márkákról, melyek sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mint azt...

Íme néhány tény a híres márkákról, melyek sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mint azt képzeltük

A márkák gyakorlatilag életünk szerves részét képezik, ami annak köszönhető, hogy mindenütt körülvesznek minket. Bárhová is sodorjon bennünket az élet, mindig találkozunk olyan márkalogókkal, mint a Meki, Nike, IKEA, KFC, Samsung, Apple…stb. Annak ellenére, hogy rendszeresen látjuk őket még nem jelenti azt, hogy mindent tudunk róluk. Mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk nektek a legnépszerűbb és legismertebb márkák történetét és érdekességeit, melyekről nem biztos, hogy hallottál.

1, Mcdonald’s

A McDonald’s a világ leghíresebb gyorsétteremlánca. A céget 1940-ben egy testvérpár, Richard és Maurice MacDonald alapította. Kezdetben egy kis hot-dogokat árusító boltocskáról volt szó, ma meg már világméretű étteremmé nőtte ki magát.

A McDonald’s a világ legnagyobb játék-beszállítója is egyben, mivel a Happy Meal menü által éves szinten 1,5 millió játékot értékesítenek.

Bárki bármikor megházasodhat a hongkongi McDonald’s-ban. A McWedding csomag díja 117-118 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül. Az összeg magába foglalja a dekorációt, esküvői ajándékokat, a Dj-t és a meghívókat is.

A McDonald’s-nak saját oktatási intézménye van, mely a lánc éttermeihez képzi ki munkavállalóit. Az úgynevezett Hamburger Egyetem a világ 8 városában megtalálható, köztük Moszkvában is.

2, IKEA

Az IKEA egyet jelent a megfizethető, kényelmes és stílusos lakberendezési eszközökkel, bútorokkal. A cég a világ legnépszerűbb bútorgyártója, melynek történelme csaknem 80 éves múltra tekint vissza. A céget 1943-ban alapították, ám akkor még csak egy kis bútorüzlet volt Elmhultban (Svédországban). Az IKEA fokozatosan elnyerte a fogyasztók szeretetét szerte a világon. Jelenleg 433 kiskereskedelmi egységgel büszkélkedhet különböző országokban.

Az IKEA svéd szavakat, helyneveket és más nyelveken nehezen kiejthető neveket használ termékeinek elnevezése során. Ezt a rendszert azért találták ki, mert a cég alapítója, név szerint Ingvar Kamprad speciális diszlexiában szenvedett.

Minden ötödik ember egy IKEA által forgalmazott matracon alszik. Sőt minden tizedik európai gyermek az ő ágyukon fogant.

Az IKEA nemcsak bútorairól, hanem ételeiről is ismert. Minden üzletében található egy étterem, ahol a vásárlók vásárlás közben étkezhetnek. Az áruházon belüli kávézó nyitásának ötlete alapítójánál merült fel, mikor rájött, hogy az emberek vásárlás nélkül hagyják el az IKEA-t, mert éhesek.

3, Samsung

A Samsung az elektronikai ipar egyik vezető cége, akik régen részt vettek a rizsliszt előállításában és az élelmiszer-kereskedelemben. A Samsung cég a koreai háború után kezdte el gyártani az elektronikai eszközöket. Az idő múlásával a társaság hatalmas vállalattá nőtte ki magát.

A Samsung jóval az Apple előtt jelentette be az okosórákat. 1999-ben a cég egy egyedülálló szerkezetet mutatott be a világnak. Külsőre egy egyszerű órának tűnt ám nemcsak az időt mutatta, hanem egy 90 percig tartó telefonhívást is le lehetett által bonyolítani.

Az iPhone X és XS kijelzőit a Samsung készíti.

A Samsung egy 80 kisvállalatból álló hatalmas vállalat, mely olyan területeken működik, mint az építőipar, vegyipar, elektronika, hajóépítés, autóipar, marketing, reklám, pénzügy…stb. Mindegyik cég sikeres a saját iparában. Például a Samsung C&T Corporation felépítette a világ legmagasabb épületét – a dubaji Burj Khalifa-t , az ikertornyokat Malajziában és számos más híres felhőkarcolót a világ különböző részein.

4, Coca-Cola

A cég szerint, a Coca-Cola a világ második olyan szava, amit az emberek tökéletesen megértenek. Első helyen a „good” (jó) szó áll. Az 1886-ban alapított cég az üdítőitalok piacának vezetőhelyén szerepel. A Coca-Cola márka értéke 59,2 milliárd dollár.

A Coca-Cola volt a legelső olimpiai szponzor. A társaság először az 1928-as nyári játékokat szponzorálta Amszterdamban.

Csak 2 olyan ország van a világon, ahol nem értékesítik a Coca-Colát. Az egyik Észak-Korea a másik Kuba. Ennek ellenére nem tudnak ellenállni a híres üdítőnek, így Észak-Koreában van olyan kínai ital, melynek íze megegyezik a kóláéval, csak más a címkéje. Kubába pedig Mexikóból importálják a kólákat.

A vörös és fehér színű Coca-Cola logót a világ lakosságának 94%-a ismeri.

5, Google

A Google-t a világ öt legértékesebb márka egyikeként tartják számon. A vállalatot 1996-ban alapították a Stanford Egyetem hallgatói, Larry Page és Sergey Brin. Az alaptevékenység mellett a Google a legkülönfélébb területeken dolgozik, az okostelefon gyártástól az önvezető autók fejlesztéséig.

A Google kép szerinti keresés funkciója Jennifer Lopez ruhájának köszönhető. Az énekesnő a 2000-es Grammy-díjátadón zöld Versace ruhában vonult végig a vörös szőnyegen és a rajongók oda meg vissza voltak érte. Abban az időben lehetetlen volt olyan könnyen megtalálni a képet a neten, mint manapság. Ekkor a Google fejlesztői kitalálták a „kép szerinti keresés” szolgáltatást.

2013-ban a Google 5 percre offline állapotba került. Ennek eredményeként a globális internetes forgalom 40%-kal esett vissza.

Ha egy Google-alkalmazott meghal, házastársa 10 éven át a fizetésének felét, gyermekei pedig havi 300.000 forintnak megfelelő összeget kapnak 19 éves korukig. Ez vonatkozik azokra az alkalmazottakra is, akik legalább 14 évig dolgoztak a cégben.

6, Zara

A Zarát a világ leginnovatívabb kiskereskedelmi láncának tartják, aminek oka a szokatlan marketing-megközelítés. A Zara volt az az üzlet, aki elsők között kezdett el együttműködni az influencerekkel. A Zara a spanyol Inditex ruházati óriásvállalat leányvállalata. A cég olyan márkákat birtokol még, mint a Pull & Bear, a Massimo Dutti, a Bershka és a Stradivarius.

Egyetlen Zara ing varrása 38 percet vesz igénybe, és a kiskereskedelmi ára háromszor magasabb, mint az előállításának összege.

A Zarát a „gyorsan változó divat” koncepciójának úttörőjeként tartják számon, mert a vállalat havonta kétszer újítja meg kollekcióit. A márkatulajdonosok szerint ez az, ami táplálja a fogyasztói érdeklődést. Míg a vásárlók évente körülbelül négyszer látogatják meg a szokásos ruhaüzleteket, addig a Zarába évente körülbelül 17 alkalommal térnek be az emberek.

7, Nike

A cipők nem mindig voltak olyan stílusosak és kényelmesek, mint manapság. Sokat köszönhetünk a modern sportlábbeliknek valamint a Nike társalapítójának, Bill Bowermannek. 1964-ben Phil Knighttal együtt megalapította a Blue Ribbon Sports vállalatot a Nike elődjét, utóbbit pedig valamivel később hozták létre.

1971-ben Bill Bowermant egy gofrisütő ihlette meg, a híres Nike Waffle cipőtalp megalkotásában. Az ötlet reggelizés közben merült fel benne. Úgy gondolta ennek mintája tökéletes tapadást biztosít, így forró gumit öntött bele. Ötlete azonban nem vált be.

A Nike két sikerfilmhez is terezett cipőt. Az egyiket az 1989-es Batmanhez a másikat pedig a Vissza a jövőbe 2. című filmhez.

Minden, amihez a Nike hozzáér, siker lesz. 2003-ban a cég 94 milliárdért vásárolta meg a csőd szélén álló Converse céget, majd rövid időn belül az egyik legjobban eladott sportcipő-márkájává húzta fel, melynek éves bevétele 608 milliárd forint volt.

Te tudtál ezekről?

Most Popular

Recent Comments