HomeInterestingÍme néhány dolog, amit Magyarország igazán eltanulhatna Dániától

Íme néhány dolog, amit Magyarország igazán eltanulhatna Dániától

Dánia egy csodálatos hely, ahol csodálatos emberek élnek harmóniában, nyugalomban, összhangban és egyenjogúságban. A világ leghíresebb írója is dán származású volt, aki nem más volt, mint Hans Christian Andersen. Neki köszönhetjük „A kis hableányt”, melynek szobrát a Langelinie sétányon őrzik. Dánia azon országok közé tartozik, ahol nagyon fontos az összetartozás és a társadalom. A kormány nagyon sokat tesz azért, hogy polgárai maximálisan elégedettek legyenek. Nagyon sok mindent át lehetne tőlük venni, például a közlekedést, a gyerekekkel szembeni viselkedést, és a közösségi programokat. A mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy elmondjuk milyen pozitív dolgok kapcsolódnak ehhez az országhoz, valamint, hogy lássátok mik azok a dolgok, amiket lazán át lehetne venni tőlük.

1, A dánok nagyon udvariasak

„Dániában tanulok és a tanulás mellett úgy döntöttem elkezdek dolgozni, hogy legyen egy kis pénzem. Elmentem egy olyan céghez dolgozni, mely éjszaka szállítja ki a postát és a csomagokat. Amikor éjszaka során haladtam az úton balra kellett volna fordulnom a biciklimmel, de olyan csúszós volt az út, no meg levelek is voltak rajta, hogy megcsúsztam. Lehorzsoltam a térdem és az orrom, beütöttem a fejem és nagyon nehezen bírtam felkelni. Ott feküdtem a földön és várta, hogy erőt vegyek magamon és felkeljek, mikor odalépett hozzám egy dán férfi és azt mondta: Jó reggelt!, majd folytatta mondandóját. Ekkor jöttem rá, hogy az udvariasság számukra szent.” – © Dryzd / Pikabu

2, Dánia gondoskodik lakói szórakoztatásáról

A kormány különböző foglalkozásokat, sporteseményeket, érdekes rendezvényeket szervez a lakóknak, amiért egy centet nem kell fizetniük. A dán emberek annyira szeretnek együtt lenni, hogy különféle klubokat hoznak létre, melynek anyagi vonzatait a kormány vállalja magára. Próbálnak mindig új ötletekkel előrukkolni, mellyel még több személyt be tudnak vonni a közös programokba.

3, A dán nők függetlenek és önállók

Dániában nagyon fontosnak tartják a nemek közötti egyenlőséget. Pontosan ebből kifolyólag nem rezelnek be attól, ha egyedül kell leélniük életüket. Nagyra értékelik szabadságukat és függetlenségüket, és a 30-35 éves korban álló nőket nem zaklatják amiatt, hogy alapítsanak családot vagyis nem tesznek rájuk társadalmi nyomást. A dán nők általában 40 éves koruk körül alapítanak boldog és szerető családot. Ez náluk teljesen normális és rendben van.

4, A gyermekek bármit megtehetnek

Egy Dániában élő fiatal elmesélte, hogy látta, mikor egy gyermek az egyik étterem emeletén közölte anyjával, hogy „Anya itt megvárlak”. A legtöbb országban azonnal lerángatták volna a gyereket, de a dánoknál ez teljesen normális és az anyuka otthagyta gyerekét az emeleten míg ő lement a pulthoz. Mindenki csak mosolygott a fiún, viszont tényleg ott ült és várta anyját.

5, A dánok nem öltöztetik túl melegen a gyerekeiket még a téli időszakban sem

Még az év leghidegebb időszakában sem öltöztetik fel túlságosan melegen a gyerekeket, mert hagyják, hogy a kicsi immunrendszere megerősödjön, kifejlődjön. Lazán kint hagyják a kisbabát babakocsiban a hidegben, amivel szervezete, teste hozzászokik a zord időjáráshoz. Pontosan ennek hála nem lesznek betegek életük későbbi időszakában.

6, Nyár híján is képesek szabadtéri programokat szervezni

Anna ellenére, hogy Dániában nincs túl sokszor jó idő maximum 2-3 hónapig lehet élvezni a viszonylag melegebb időt, mégis többször sikerül táborozniuk, vidéki nyaralókban pihenniük az ott élő embereknek. Ennek az az oka, hogy ahogy feljebb is említettük testük, szervezetük hozzá van szokva a hideg időhöz, így a napsütéses, melegebb de nem túl meleg időben is szuper jól érzik magukat.

7, Dániában nincsenek kóbor állatok

Shelina Andersen dán származású hölgy szerint, ha valaki kóbor kutyát, macskát lát az utcán akkor az erre a célra alapított szerveket kell értesíteni, hogy az állatot menedékházba lehessen vinni. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki szándékosan tette az utcára háziállatát annak pénzbírságot kell fizetni. Az állatok száma is korlátozva van, például egy családnak maximum három kutyája lehet, mivel többre nem tudnak elegendő időt és figyelmet szakítani.

8, Dánia közlekedési lámpáin vikingek vannak

Dániában mint minden úgy a közlekedési lámpák is mások. A gyalogátkelőhelyeken nem pálcikaemberek figyelmeztetik a járókelőket, a kötelező megállásra vagy haladásra, hanem vikingek, melyek a dán történelemhez szorosan kapcsolódnak.

9, A dán nők nem diétáznak

A dán nők nem fárasztják, terhelik magukat különböző diétákkal, edzésprogramokkal. Ők egyszerűen élvezik az életüket, s finom ételeket esznek. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap egészségtelen ételeket fogyasztanak. Ők egészséges ételeket készítenek maguknak, például lazacot, burgonya levest…stb. Valamint kerékpározással vezetik le felesleges energiájukat.

10, A dán emberek öltözködési stílusa nagyon egyszerű

Dániában az emberek egyszerű és konzervatív ruhadarabokat viselnek. Ez megint egy olyan dolog, ami bemutatja a skandináv minimalizmust. Mivel minden ember így öltözik, így tuti, hogy nem vennéd észre ha egy milliomos sétálna el melletted. A dánok szeretik az egyszerű ruhadarabokat és a kevésbé feltűnő színeket, valamint nem viselnek sok kiegészítőt a szettjeikhez.

11, A dánok nem félnek kimutatni érzelmeiket

A dán emberek egyik legszebb erénye, hogy nem félnek kinyilvánítani érzelmeiket. A párok mindig kézen fogva sétálnak egymással, ott csókolják meg egymást, ahol nem szégyellik és átkarolják egymást, ha úgy érzik szükségük van rá. A férfiak nagyon gyengédek és udvariasak a nőkkel. Szerintük, ha egy férfi sír, az egyáltalán nem ássa alá férfi mivoltukat.

12, Előbb tanulnak meg biciklizni, mint járni

A kerékpárral való közlekedés a legnépszerűbb Dániában. Még akkor is ezzel járnak a városban ha leesett a hó. Sőt mondhatni előbb tanulnak meg biciklizni az itt élő emberek, mint járni. Egyetlen hátulütője a kerékpáros közlekedésnek, hogy nem igen hordanak bukósisakot az emberek.

13, Szokatlan szemetesek vannak a városban

Mint ahogy az előbb írtuk a dánok fő közlekedési eszköze a kerékpár. Pontosan ebből kifolyólag döntött úgy a kormány, hogy ferdén elhelyezett szemeteskukákat fognak kitelepíteni az utcákba, mivel így a kerékpárról is egyszerűen bele lehet találni. Így a közlekedőknek nem kell leszállniuk, egyszerűen csak jól kell időzíteniük és célozniuk.

További érdekességek Dániáról:

Van egy külön szavuk az összetartozásra

A dánoknak van egy külön szavuk az összetartozásra, mely úgy hangzik: Hygge. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a dánok barátságos összejöveteleket, meghitt családi eseményeket tartanak, melynek hangulata rendkívül kellemes és nyugodt. Viszont nemcsak a baráti, családi találkozások alkalmával lehet érezni a hygge-t, hanem Koppenhága utcáin sétálva is. Ha valaki végigsétál a régi, keskeny, macskaköves utcákon, melynek épületei több száz éves múltra tekintenek vissza, akkor az is biztos fogja érezni ezt a melegséget és meghittséget.

Dániában van a világ két legrégebbi vidámparkja

Dániában található a világ legrégebbi vidámparkja, a Bakken és a második legrégebbi a Tivoli Gardens. A Bakken mindössze 20 perces vonatútra található Koppenhága központi pályaudvarától, a Tivoli Gardens pedig az utca túloldalán, a főváros központjában található. Mindkettő remek lehetőségeket rejt, ha valaki vidám napra vágyik.

Dániának 444 szigete van, de ezek közül csak 76-on laknak

Ez azt jelenti, hogy rengeteg lehetőség van arra, hogy a környező szigeteket felfedezzék. A dánoknak személyes kedvenceik is vannak, ilyen például az Ærø, Rømø, Bornholm és Læsø szigetek.

Dánia lett az első ország, mely legalizálta az azonos neműek szakszervezeteit

Az azonos neműek szakszervezetét 1989-ben hozták létre, míg az azonos neműek házasságát 2012-ben hagyták jóvá. Ha valaki meg akarja ünnepelni a szerelmét, annak csatlakoznia kell az ország egész területén zajló éves büszkeségünnepekhez. 2021-ben elvileg meg akarják rendezni Koppenhága városában a World Pride rendezvényt.

Most Popular

Recent Comments