HomeCelebrityÍgy változott meg a brit királyi család az elmúlt 10 évben

Így változott meg a brit királyi család az elmúlt 10 évben

Mindenki tisztában van vele, hogy II. Erzsébet az az uralkodó, aki a leghosszabb ideje van a trónon. Több, mint 65 éve, hogy ő lett a királynő és mind a mai napig remekül helyt áll, sőt egészségi állapota is kifogástalan. Férje Fülöp herceg azonban visszavonult hivatalától, ő már békés életet él egy birtokon, ahol hobbijának élhet. Rajtuk kívül persze a királyi családnak több tagja is részt vett és vesz a hivatalos eseményeken, és bizonyos rendezvényeken a királynőt is képviselik. De, hogyan is változtak meg az elmúlt 10 év alatt, és miket vittek véghez? Nos, a mostani cikkünkből ez is kiderül. Elhoztuk nektek a királyi család néhány tagját és pár érdekes tényt is róluk.

1, II. Erzsébet királynő

A királynő számára a legfontosabb esemény 2017. február 6-án történt, amikor ő lett az első brit uralkodó, aki megünnepelhette az úgynevezett „Sapphire jubilee-t”. Ezt az eseményt akkor tartják meg, mikor egy uralkodó már 65 éve ül a trónon.

A királynő 2016-ban ünnepelte 90. születésnapját, és egy évvel később ő és Fülöp herceg megtartotta a kegyelmi lakodalmát, ami azt jelenti, hogy már 70 éve boldog házasságban élnek.

2, Fülöp edinburgh-i herceg

2017. májusában, 65 évnyi szolgálat után, Fülöp herceg lemondott hivatali feladatairól. Azóta csendes életet él a Wood Farmon, a Sandringham birtokon. Mindennapjait olvasással, festéssel, levelek írásával tölti, ezen kívül meg szokta hívni barátait, sőt akad olyan alkalom is, hogy ott éjszakáznak nála.

3, Károly walesi herceg

Az elmúlt évtizedben Károly herceg egyre jobban aktivizálta magát a királynő nevében. A trónörökös lelkes környezetvédő, 2017- ben még egy könyvet is kiadott az éghajlatváltozásról.

4, Kamilla cornwalli hercegné

Férjével, Károly walesi herceggel együtt számos hivatalos eseményen részt vett az Egyesült Királyságban és a tengerentúlon is. 2019-ben 72. születésnapját ünnepelte.

5, Vilmos cambridge-i herceg

2011-ben Vilmos herceg végül megállapodott és feleségül vette barátnőjét, Kate Middletont. Mára 3 csodás gyermek büszke apukája és hűséges férje Kate-nek.

Ami karriereredményeit illeti, 2009-re a Brit Királyi Légierő repülő főhadnagya lett ezen kívül pedig több katonai kitüntetésben is részesült.

6, Katalin cambridge-i hercegné

Katalin és Vilmos 2011-ben házasodtak össze és az esküvő után új címet kapott és Katalin cambridge-i hercegné lett. Életét ezután a mentális egészségnek, gyermekeinek, a sportnak és a művészetnek szentelte.

Az elmúlt 10 évben három csodás gyermek édesanyja lett, György cambridge-i hercegnek, Sarolta cambridge-i hercegnőnek és Lajos cambridge-i hercegnek.

7, Harry sussexi herceg

10 évvel ezelőtt Harry herceg életét a katonaság jelentette. A brit fegyveres erők kapitánya volt, sőt 2012-ben még Afganisztán hadiövezetére is kiküldték. 2015-ben hivatalosan is leszerelt de továbbra is támogatta társait. 2014-ben létrehozta az Invictus Games sporteseményt, melyben sebesült katonák különféle sportokban versengenek egymással.

2017-ben jelent meg először a nyilvánosság előtt Meghan Markle-lel és 2018 májusában házasodtak össze. A következő évben megszületett közös gyermekük Archie Harrison Mountbatten-Windsor.

8, Meghan sussexi hercegné

10 évvel ezelőtt Meghan színésznőként dolgozott és főszereplő volt a Briliáns elmék című sorozatnak. Amikor 2017-ben megtörtént az eljegyzésük felhagyott a színészi karrierjével. 2019 májusában világra hozta első gyermekét Archie-t.

Az egykori színésznő nem sokáig élvezhette a királyi életet ugyanis a pár 2020-ban bejelentette, hogy lemond nemesi címéről.

9, Anna brit királyi hercegnő

Anna hercegnő sok feladatot magára vállal anyja, II. Erzsébet királynő nevében. 2017-ben bevállalta, hogy a legtöbb hivatalos megbízást lebonyolítja a királyi család nevében. Rendszeresen utazik külföldre és több mint 200 jótékonysági szervezettel foglalkozik.

10, András yorki herceg

András herceg 2011-ig Nagy-Britannia különleges képviselője volt a nemzetközi kereskedelem és beruházás területén. 2015-ben az Edinburgh-i herceg Nemzetközi Díjalapítvány kuratóriumának elnöke lett. Új beosztása miatt rengeteget utazik mind az Egyesült Királyságban és mind a tengerentúlon.

2019-ben András hivatalosan is lemondott a királyi feladatokról.

11, Beatrix yorki hercegnő

A főiskolai tanulmányai elvégzése után Beatrice számos pozícióban helyt állt. Volt többek között egy New York-i informatikai társaságnál és a Forget Me No-t elnevezésű gyermekkórházban is.

12, Eugénia yorki hercegnő

2013-ban New Yorkban élt egy évet és aukció vezető volt egy online aukciós cégnél. Ezután visszatért Londonba és a Hauser & Wirth művészeti galériában kapott munkát. Jelenleg is ott dolgozik.

Főiskolai tanulmányait követően Eugénia találkozott Jack Brooksbank-kel és 2018-ban összeházasodtak.

13, Eduárd wessexi gróf

A királynő és Fülöp herceg gyermeke, de őt nem igazán vonzza a nyilvános szereplés, inkább csendes életet él feleségével, Sophie-val. 2019-ben ünnepelték 20. házassági évfordulójukat. Több katonai kinevezése is van, illetve támogatja a Duke of Edinburgh Programot is.

14, Zsófia wessexi grófné

Wessex grófnő gyakran segít férjének, mikor királyi teendőit végzi. 2011-ben ellátogattak Afganisztánba, 2012-ben pedig a Karib-térségbe. Zsófia több különböző dologban vesz még részt, például a divatban, és segít a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékossággal élő embereken. Összesen több mint 70 szervezet és jótékonysági szervezet védőszentje.

Most Popular

Recent Comments