HomeKapcsolatEz a lány bemutatja, hogy milyen valójában az igaz szerelem!

Ez a lány bemutatja, hogy milyen valójában az igaz szerelem!

2011. július 11-én Matt és Danielle Davis élete örökre megváltozott. Matt saját motorcsónakját vitte kocsiján, mikor egy másik autó szabálytalanul kikanyarodott elé. Matt nem tudott már megállni és belecsapódott a kifordult autóba.

Kilenc napnyi küzdelem után az orvosok nem sok jó hírrel szolgáltak Danielle számára, kiderült, hogy férje súlyos agykárosodást szenvedett, és csak 10% esélye volt arra, hogy visszanyeri az eszméletét.

Az orvosok hajthatatlanul, minden egyes nap elmondták a lánynak, hogy már nem fog magához térni, ezért kapcsolják le a lélegeztetőgépről. Hallani sem akart erről a lehetőségről. A lány azt mondta „több időt akartam neki adni, mert nem volt igazán esélyünk arra, hogy a közös életünkbe belevágjunk.”

Hittem. Tudtam, hogy Isten segíteni fog nekünk, mindennap imádkoztam. Tudtam, hogy valamikor fel fog ébredni.

Egész idő alatt míg a kórházban volt, gondoskodott róla.
A férfi három hónap múlva felébredt a kómából, és egy idő után megfigyelhető volt rajta a javulás. Nem sokra rá a felesége hazavitte, ahol egész álló nap vigyázott rá, a hét minden napján. A férfi csak szívószálon keresztül tudott enni, és mivel nem tudott kimenni WC-re, ezért pelenkázni is kellett.

Matt állapota javulni kezdett … A családja észrevette, hogy próbál beszélni, és már sikerült azt a szót kimondania, hogy „próbálok”!

Majd három hosszú hónapot töltött intenzív edzésen és rehabilitációs kezelésen. Kis idő után elkezdett beszélni, énekelni, viccelni, enni és inni is, sőt, már csak minimális segítség kellett neki a fürdőszoba használathoz.

Mivel emlékezetkieséssel is küzdött, sajnos nem emlékezett az élete bizonyos részeire, se a feleségére, se az esküvőjére, ezért ezt a lemaradást is be kellett hoznia.

A pozitív hozzáállás segített neki.

A Mattel való beszélgetés képes megváltoztatni az emberek nézőpontját. Szereti az embereket, soha nem panaszkodik arról, hogy mi történt vele. Gyakran mosolyog. Szeret új dolgokat kipróbálni. Mindig talál okot arra, hogy vidám legyen.

Hat évvel a baleset után Matt azt mondta:

Talán nem mindig emlékszem rá, de soha nem fogom elfelejteni. Mindig ott volt, ha szükségem volt rá, és, ha fordított helyzet lenne, ugyanígy kiállnék mellette.

Ez a legérdekesebb és legőszintébb szerelmi történet, amit valaha hallottam.

Most Popular

Recent Comments