Whittier egy olyan alaszkai kisváros, amit hegyek, vízesések vesznek körül. A szubarktikus éghajlaton elterülő település nagyon különleges, ugyanis évente 5 024 mm csapadék esik le illetve akár 100 km/h-s széllökések is lehetnek. Jelenleg 220 ember él ezen a helyen, ahol gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit, sőt egy épületben is élnek. Bizony, jól olvastad, egyetlen 14 emeletes épületben lakik a város apraja-nagyja, mely a Begich Towers nevet viseli.
A hely még 1915-ben kapta a nevét.
A város közelében található egy gleccser, ami 1915-ben John Greenleaf Whittier költőről kapta a nevét. Az aranyláz idején amerikai és orosz kutatókat fogadtak itt, sőt a város fejlődése szorosan kapcsolódott az amerikai hadsereghez is.
A második világháború alatt ezt a területet jégmentes kikötőnek és a katonai helyőrség megszervezésére alkalmas helynek választották, mert elég nagy távolságra volt a többi településtől és a közlekedési infrastruktúrától.
Az állam katonai bázis létrehozását tervezte ide.
Az 50-es években 2 épületet húztak fel, az első volt az úgynevezett Buckner épület, ami elhagyatottan állt, a másik pedig a fent említett Begich Towers, ami rendszeres használatban volt. Mindkét épület egy hatalmas katonai komplexum része volt, majd a későbbiek folyamán a hadsereg igényeinek megfelelően további 8 ilyen épületet terveztek volna felépíteni.
A terveket azonban keresztülhúzta az 1964. március 27-én bekövetkező nagy alaszkai földrengés. A rezgés akkora erejű volt, hogy cunamit okozott a területen. A hullámok 13 méter magasra csaptak fel és gyakorlatilag teljesen tönkre tették a várost. A kárt 10 millió dollárra becsülték. A legrosszabb, hogy 13 ember életét vesztette a katasztrófa során.
Rövid idő után társasházak jelentek meg.
A fent említett 14 emeletes épületet 1957-ben építették és először William Walter Hodge ezredes után nevezték el. 1972-ben azonban Nick Begich tiszteletére átnevezték Begich Towers-re, aki az alaszkai kongresszus képviselője volt és egy repülőgép-balesetben vesztette életét. Tetemét soha nem sikerült megtalálni.
A 14 emeletes házban 3 rész található, amiket számos folyosó, lift és lépcső választ el. De vajon honnan származik a torony megnevezés annak ellenére, hogy lapos teteje van az épületnek? Nos, az északi oldalon két kiálló rész van, melyek toronyra hasonlítanak.
Annak ellenére, hogy újnak tűnik az épület még mindig a 60 évvel ezelőtti működőberendezések vannak benne.
Amikor a katonaság Wittier-ben állomásozott az épületet egyetlen fűtési központ fűtötte, de mivel nem volt elég hatékony ezért úgy döntöttek minden háznak saját fűtőberendezés kell. A katonák távozása után két kazán fűtötte a helyet, ám 2015-re már csak egy volt működőképes. Ramaty állapotban volt az épület ezért egy évre rá a város olyan támogatást kapott, melyből fel tudta újítani a házakat.
A város teljes népessége 220 fő és minden a rendelkezésükre áll, például apartmanok, élelmiszer üzletek, posta, kórház, városháza, szálloda, rendőrség és még mosoda is. Két játszótér található itt, az egyik szabadtéri a másik viszont beltéri, előbbit csak a nyári időszakban lehet igénybe venni. Amikor esik az eső a gyerekek egy speciális alagúton keresztül jutnak el az iskolákba.
Ott nem olyan osztályok vannak, amiket mi megszoktunk, hanem olyanok melyben mindenki ismer mindenkit így nem kell külön a rendre és fegyelemre figyelnie a tanároknak.
Kb. 200 lakás található a Begich Towers-ben, ám felében nem lakik senki, ugyanis időközben az emberek elkezdtek kiköltözni a városból. A lakások ára itt megüti a 150 millió forintnak megfelelő összeget.
Ha valaki ide akar látogatni azt repülővel, hajóval, vonattal és autóval teheti meg, ám mivel hegyek védik a települést, ezért az utóbbi két közlekedési eszközt csak a Maynard-hegyen keresztül vezető egysávos alagúton lehet használni. Az úthasználatért oda-vissza majdnem 4000 forintot kell fizetni, épp ezért a helyi lakosok 150 ezer forintért bérletet vesznek, hogy korlátlanul tudják használni.
Viszont nagyon kell figyelni mert 15 percenként megváltozik az út menetiránya, sőt éjszaka le is zárják azt. Ha valaki nem ér vissza a városba 22:30 előtt, akkor kénytelen lesz a kocsiban éjszakázni.
Annak ellenére, hogy elég nehezen megközelíthető, rendszeresen jönnek ide turisták, akiknek hetekkel vagy hónapokkal előbb le kell foglalniuk a szobákat a helyi szállodában. Az ide látogatók akár jegesmedvéket is láthatnak nem beszélve a csodálatos hegyi tájról. A helyi emberek többnyire halászattal foglalkoznak.
A kikötőt és a lakóházat a vasúti alagút választja el. Amúgy az 50-es 60-as években sokkal több alagút volt itt, melyek katonai bunkerekhez vezettek. A legtöbb fold alatti alagutat lezárták, hogy a turizmus és a kalandok szerelmesei ne tudjanak bemenni.
Te tudnál egy ilyen városban élni?
