HomeCelebrityEmlékszel a Feketék fehéren című film színészeire? - Így néznek ki 16...

Emlékszel a Feketék fehéren című film színészeire? – Így néznek ki 16 évvel a premier után

A Feketék fehéren című film 2004-ben került a mozikba, ahol hatalmas sikernek örvendett. A produkció azonban, még napjainkban is többször bekerül a tévéműsorba, hiszen még ennyi idő után is úgy tudunk nevetni rajta, mintha először látnánk. Az amerikai vígjáték színészei fergeteges alakítást nyújtottak, felejthetetlenné téve ezzel a filmet.

Marcus és Kevin Copeland ügynök kudarcot vallanak utolsó ügyükben, ezért az újabb megbízatást riválisaik kapják. Meg kell akadályozniuk, hogy a felső tízezer két üdvöskéjét, a Wilson lányokat elrabolják. Marcus és Kevin feladata csupán annyi, hogy a reptérről a szállodába kísérjék a két elkényeztetett libát. A lányok viszont megsérülnek, így a társasági esemény is veszélybe kerül. Kevinnek az az ötlete támad, hogy Marcus és ő eljátsszák majd a lányokat. Ezáltal pedig, kezdetét veszi a kalandozás utazás, ami végül sikerrel zárul.

A két dívát alakító színész és társaik tizenhat évvel ezelőtt szerepeltek a vígjátékban. Így most megmutatjuk neked, hogy festenek közel húsz évvel a premier után.

Shawn Wayans (Kevin Copeland)

A színészt láthattuk a Horrorra akadva című horror-vígjátékokban, ahol bátyjával, Marlonnal együtt szerepelt, ahogy a Feketék fehérenben is. A testvérek több közös produkcióban is feltűntek, Shawn napjainkban azonban, leginkább csak stand-up komikusként lép a nagyközönség elé.

Rochelle Aytes (Denise Porter)

A Feketék fehéren című amerikai vígjáték előtt Rochelle feltűnt a Szex és New York, illetve a The Outer Limits című tévésorozatokban is. A Fox Drive sorozatában is láthattuk, utoljára pedig A megtisztulás éjszakája című filmben szerepelt.

Jaime King (Heather Vandergeld)

Jaime ismerős lehet a Csillagok háborúja: Klónok támadása című filmből, de szerepet kapott a Sin Cití-ben és annak 2014-es folytatásában is.

Brittany Daniel (Megan Vandergeld)

Brittany 2006 és 2015 között a The Game című sorozat egyik szereplője volt, ennek tudható be, hogy kevés filmben kapott szerepet. Az idei évben, vagyis 2020-ban már a „#blackAF” című sorozatban játszik.

John Reardon (Heath)

A Horrorra akadva című film sokaknak adott szerepet, köztük John Reardonnak is, a negyedik epizódban. Emellett sokan emlékeznek még az Odaát című sorozatra, amiben szintén szerepelt, de emellett a 2010-es Tron: Örökségben is láthattuk. 2019 óta pedig, az osztrák-olasz Hudson & Rex című sorozatban játszik.

Maitland Ward (Brittany Wilson)

A színésznő a Feketék fehéren után mindössze néhány kisebb szerepben volt látható, majd televíziós sorozatokban játszott, de végül feladta filmes karrierjét.

Anne Dudek (Tiffany Wilson)

A színésznő csillagként ragyogott az égen a Feketék fehéren után. Pályafutása felfelé ívelt, így 2006-ban Morgan Freeman oldalán a Szerepcsere című produkcióban játszott, 2016-ban A jó szomszéd című filmben láthattuk, 2017-ben pedig Az utolsó ház balra című alkotásban domborított.

Jennifer Carpenter (Lisa)

Jennifer a 2004-es premier után az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című produkcióban, majd a Dexter című sorozatban kapott szerepet. Emellett pedig, világhírű filmekben is feltűnt, mint a Bosszúállók, a Batman vagy a Mortal Kombat.

Busy Philipps (Karen Googlestein)

Busy több filmben is szerepelt 2004 után, mint a Nem kellesz eléggé vagy A boldogító talán. Általában a romantikus vígjátékokban jelent meg, de láthattuk őt olyan sorozatokban is, mint a Vészhelyzet vagy az Így jártam anyátokkal.

Jessica Cauffiel (Tori)

Jessica a film után is a filmiparban maradt, bár szerepe miatt beskatulyázták őt. Játszott a Doktor Szöszi filmekben, továbbá, valószínűleg a harmadik részből sem fog kimaradni, ami mellesleg idén jelenik meg. A Nevem Earl című sorozatban két évig játszott, 2006-ban és 2007-ben.

Terry Crews (Latrell Spencer)

Terry rengeteg filmben és reklámban szerepelt már, még napjainkban is keresett színész. Legtöbbször az Old Spices dezodorok reklámjában bukkan fel.

Terry Crews neve és arca valószínűleg sokunk számára ismerős, számtalan filmben és reklámban találkozhattunk vele az évek során, bár legtöbben talán a szórakoztató Old Spices reklámokban láttuk őt az utóbbi időben.

Lochlyn Munro (Jake Harper)

A színész nagyon aktív maradt a Feketék fehéren után, több filmben is játszott, többek között a Horrorra akadva című filmben, amiben filmbéli kollégáinak jó része is megjelent. Napjainkban is a szórakoztatóiparban dolgozik, de leginkább csak sorozatokban bukkan fel.

Frankie Faison (Elliott Gordon)

A 2004-es filmpremier előtt is láthattuk már Frankie-t, például a Hannibál című produkcióban. Napjainkban viszont, leginkább a Netflix-nek és az HBO-nak dolgozik, mint sorozatszínész.

Marlon Wayans (Marcus Copeland)

Mint már említettük, a testvérek számos filmben szerepeltek együtt. Marlon legújabb produkciója a Hatos ikrek. Nemcsak színészként, hanem rendezőként is megcsillogtatta tudását, méghozzá a Sofia Coppola-féle On the Rocks-ban, mint társrendező.

Most Popular

Recent Comments