HomeArtEgy fiatal lány, saját életét illusztrálja, amiért a világ teljesen odavan!

Egy fiatal lány, saját életét illusztrálja, amiért a világ teljesen odavan!

Prudence, egy 26 éves belga illusztrátor, aki Planet Prudence néven található meg Instagramon. Talán már láttad a műveit, hiszen elég széles körben mozognak. A lány az életét rajzolja le, hogy miken megy keresztül nap, mint nap. Régebben a lány depresszióval küzdött, de sikeresen legyőzte démonait, és most megpróbál teljes értékű életet élni. A rajzolás mellett jelenleg egy könyvön is dolgozik, sőt egy webáruházat is megpróbál beindítani. Reméli, hogy rajzaival, majd komolyabban is tud foglalkozni, és némi bevételi forrásként is tekinthet rá, nem csak egyszerű hobbiként.

Addig is összegyűjtöttünk néhány képet Prudence életéből, hogy lássátok, mivel foglalkozik a hétköznapokban.

Amikor a reklámok azt mondják, hogy a női napokon sokat kell jógázni, és ettől megszűnik a fájdalom. De a valóságban csak keserűséget érzel, míg el nem múlik.

Mert a házi kedvencek mindig őszintén, feltétel nélkül szeretik a gazdájukat.

Amikor próbálsz egy csábos, bikinis képet készíteni, de sehogy sem akar sikerülni.

Otthon, még gyönyörű, selymes és rendezett a hajad, de ahogy kiteszed a lábad a szabadba:

Mások, mindig fittebben ébrednek, nekem valahogy soha nem sikerül frissen kelni.

Amikor a férfiak kicsit átmennek nőbe…

Minden lány úgy gondolja, hogy smink nélkül csúnyább.

Amikor a barátnőd átmegy egy csajos estére, és efféle dolgokat műveltek:

A fejedben valahogy sokkal jobban állnak rajtad a tangák, mint a valóságban.

Amikor csak egy natúr sminket szeretnél feltenni, de valahogy teljesen más lesz a vége.

Mindegy, hogy szőrős a lábad, vagy több kiló van rajtad, érezd magabiztosnak magad.

Milyen jó érzés, mikor mások dolgoznak helyetted.

Amikor egy nagyon szép lófarkat szeretnél csinálni, de csak béna sikerül.

Amikor mindened a házi kedvenced.

Mert soha nem adod fel a reményt, hogy egy nap megtalálod a boldogságot.

Amikor megpróbálod a legrosszabb helyzetekből a legjobbat kihozni.

Tinédzserként nem volt gond hajnalig fent lenni, de mára már…

Valahogy sose úgy akar állni, ahogy te azt megálmodod.

Egységben az erő.

Amikor kinézel egy fürdőruhát, de nagyon bénán érzed magad benne.

Az Újévi fogadalmakkal az a baj, hogy nem lehet őket betartani.

Amikor elképzeled, hogy levágatod a hajadat és egy új, menőbb megjelenésed lesz, de ehelyett, idétlen fejformát kapsz.

Most Popular

Recent Comments