HomeInterestingEgy fiatal lány rendszeresen rágta körmeit, ami ujjának eltávolításához vezetett!

Egy fiatal lány rendszeresen rágta körmeit, ami ujjának eltávolításához vezetett!

Hihetetlen történet.

A 20 éves Courtney Whithorn még iskolába járt, mikor kialakult nála a körömrágási szokás. Az iskolai szekálás áldozatává vált, ezért a stressznek és a szorongásnak hála körmei bánták az egészet és 2014-ben, a hüvelykujján lévő köröm teljesen elfeketedett.

Miután a lány ezt észrevette még négy évig sikerült elrejtenie ujját, barátai, sőt még családja elől is. A lány azonban úgy döntött, hogy orvosi beavatkozásra van szüksége, ám a doki a rák egy nagyon ritka formáját diagnosztizálta nála, melynek neve akrális lentiginális melanoma volt.

A júliusi sokk-diagnózist követően Courtneynek négy műtétre volt szüksége, ahol a körömágyát el kellett távolítani, ám a harmadik műtétnél fennállt annak a lehetősége, hogy amputálni kell a hüvelykujját, mert félő, hogy a sejtek elkezdenek szaporodni. A lány nagyon bepánikolt, de nem volt más esélye, így félve merült álomba, mert nem tudta, hogyha felébred ott lesz-e még az ujja vagy nem. Akkor még ott volt.

De a negyedik műtét előtt kiderült, hogy hiába vették ki a sejteket, az attól még elkezdett terjedni, ezért semmi más nem maradt hátra, mint az amputáció.

Courtney már sokkal bátrabban állt a dologhoz, mert tudta, hogy csak így mentheti meg a saját életét.

A műtétek miatt el kellett halasztani tanulmányait az egyetemen és újra meg kellett tanulnia írni a másik kezével.

Most Popular

Recent Comments