HomePeopleA színvak nő először látja a színeket - Videón a megható pillanat

A színvak nő először látja a színeket – Videón a megható pillanat

A színvakság, vagyis diszkromatopszia nem más, mint a rendellenes színlátás egyik fajtája, amelyben az adott ember nem tudja megkülönböztetni a színeket. A színvakság nem összekeverendő a színtévesztéssel. A színtévesztő személy ugyanis, még láthat színeket. Létezik okuláris, azaz veleszületett akromatopszia és cerebrális akromatopszia. Előbbi az ideghártyát érinti, utóbbi pedig, a színlátás idegrendszeri zavarát jelenti.

A 25 éves amerikai nő, Anesthasia színvak. A Texas államban élő fiatal nő éppen 25. születésnapját ünnepelte, amikor nővére és barátja egy felbecsülhetetlen ajándékkal lepte meg őt. Szeretteitől egy olyan speciális szemüveget kapott, aminek segítségével végre ő is színesben láthatja a világot.

A nő párja meg is örökítette a megható pillanatot, amikor Anesthasia kibontja ajándékát és először felveszi a szemüveget. Ezt követően kisétáltak az udvarra, ekkor a nő elsírta magát.

„Minden zöld! Ó, istenem!” – szólalt meg. Szemei könnyben úsztak, így fejezte ki háláját azoknak az embereknek, akik élete egyik, ha nem a legszebb és legértékesebb dolgával ajándékozták meg őt, a színlátás csodájával.

Most Popular

Recent Comments