HomeKapcsolat9 szabály, ami minden párkapcsolatra érvényes

9 szabály, ami minden párkapcsolatra érvényes

Sajnálatos módon ha tetszik ha nem, a párkapcsolat sosem marad olyan, mint a legelején volt. Tudjuk, hogy a kezdetek kezdetkor, még elsöprő szerelmet éreztek egymás iránt, hisz lent van a rózsaszín köd, aminek köszönhetően mindig minden körülmények között jónak és szépnek látod a dolgokat, még akkor is, ha nem azok.

Ám az idő előrehaladtával egyre több és több változás áll be a kapcsolatba, ami lehet rossz is jó is attól függ ki, hogy fogja fel. Nem kell ezektől megijedni, mert valójában csak egy újabb szakaszhoz értek.

Fontos azonban, hogy mindig türelemmel legyetek egymás iránt, és bízzatok a másikban. Mindenkiben vannak félelmek és kérdések, hogy jól csinál-e dolgokat, de ha azt látod, hogy a párod boldog és úgy érzed te is az vagy, akkor nincs mitől félni.

Mai cikkünkben összegyűjtöttünk néhány párkapcsolati szabályt, amik segíthetnek, ha épp olyan időszakban vagy, mikor kicsit elbizonytalanodtál.

A párkapcsolatnak nemcsak az a lényege, hogy sülve-főve együtt legyetek és mindig csak egymással foglalkozzatok. Lesznek olyan napok, mikor vágytok majd egy kis egyedüllétre, hogy valami mást csináljatok, például egyikőtök könyvet olvasson, a másik meg laptopozzon.

Akadnak pillanatok, mikor nem fog minden zökkenésmentesen alakulni, és úgy érzed majd, hogy az lenne a legjobb ha elengednéd a másik kezét, de ez normális, hiszen mindenki bizonytalan, viszont ha hagyod lecsendesülni a szíved, akkor megtalálod a megoldást.

Köztudott, hogy a bizalom a legtörékenyebb dolog, és ha az egyszer eltörik utána már nem lesz ugyanolyan. Mindig legyünk őszinték a másikhoz, még akkor is ha a téma nem túl kellemes.

Nem fog mindenben megegyezni a véleményetek, de ez így van jól. Ne akarjátok egymást olyanba hajszolni, amit nem akar, tiszteljétek egymást és azt, amit képviseltek.

Bizony akkor kell a legjobban összetartani, mikor gyermekek érkeznek a családba. Ők bizony próbára tudják tenni két ember kapcsolatát, de ha kiálljátok a próbát, akkor tényleg egymásnak teremtettek titeket.

Előfordul, hogy el kell szakadnotok egymástól a pároddal, mert szólít benneteket a kötelesség, és ilyenkor lesznek pillanatok mikor egyedül fogod magad érezni. De, nincs is annál jobb érzés, mikor hosszú várakozás után újra megölelheted és  megpuszilhatod.

Ha tetszik ha nem, bizony felmerülhet benned olyan kérdés, hogy jó emberrel vagy-e együtt. Ez mindenkivel előfordul, szóval nem kell megijedni. Ha te őszinte és teljes vagy a kapcsolatban, a partnered is olyan lesz, hiszen tükröt tartotok egymásnak.

A párkapcsolat nem az örökös hancúrozásból áll, lesznek napok, mikor egyáltalán nem lesz hozzá kedved, de egy kis leleményességgel még élvezhetitek lefekvés előtt egymás társaságát. Ha élvezitek az együtt töltött perceket, akkor minden szép és jó lesz a kapcsolatban.

Sosem szabad hagyni, hogy a szerelem kialudjon, de ehhez közös erőfeszítésekre van szükség. Csak az egyik fél nem tudja fenntartani a lángot. Ápoljátok a kapcsolatotokat, szeressétek egymást, legyetek őszinték és odaadók, tiszteljétek egymást és a döntéseiteket mert csak így lesztek boldogok egymás mellett.

Most Popular

Recent Comments