8 háztartási készülék, mely tovább fogja bírni, ha ezeket a tanácsokat megfogadod

Sokszor hallani olyanról, hogy “tervezett elévülés”. Ennek lényege, hogy úgy tervezik az eszközöket, hogy egy adott számú feladatot legyen képes ellátni. Egy mosógép esetében, egy adott számú mosást, egy porszívónál pedig egy meghatározott üzemidőt. Nyilván ez nem percre pontosan van kiszámolva, de a felhasznált alkatrészek és anyagok alapján körülbelül meghatározható. Egyetlen gyártónak sem célja, hogy az általuk készített termék örökéletű legyen, hiszen akkor kinek csinálnák az újabb, modernebb eszközöket? Nekik jobb, ha időszakosan újat veszünk belőle.

Bizonyos dolgokkal azért lehet trükközni. Összeszedtünk nektek egy listát azzal kapcsolatban, hogy miként növelhetjük meg egyes háztartási eszközeink élettartamát.

Porszívó
Soha ne használjuk úgy, hogy már tele a porzsák. Az eszköz akkor működik a legjobban, ha félig van megtelve. A vezetékes porszívónál figyeljünk, hogy soha ne “tépjük” meg a kábelt, és csak addig húzzuk, amíg a jelzés engedi (visszahúzható tápkábel esetén). A beltéri porszívókat ne használjuk a szabadban. Az utcai por, pollen stb. hamarabb eltömíti a szűrőjét.

Ne használjuk építkezési por felszívásához. Ezek nem arra vannak kitalálva. Ha eltömődik a szűrő, akkor károsodhat a motor. Száraz porszívóval nem szívunk fel nedvességet. A legjobb trükk, ha gyorsan felsöprünk mielőtt nekiállnánk porszívózni. Ezzel a nagyobb szennyeződéseket már nem a gépre bízzuk. Nem fog kárt tenni benne.

Kávéfőző
Ne főzzünk le egy kávét többször és még csak véletlenül se hagyjuk napokra a gépben. A párás környezet miatt a penész és egyéb baktériumok megjelenhetnek benne. Ez rossz a gépnek és rossz az egészségünknek is. A kávéfőzőben is felhalmozódik a vízkő, amelyet rendszeresen meg kell tisztítani. Vízkőmentesítő folyadékkal, esetleg ecettel is meg lehet próbálkozni, bár az újabb gépek esetén ezt nem tanácsolják.

Hűtőszekrény
A tömítés állapotát rendszeresen ellenőrizni kell. Ha az ajtó nem illeszkedik szorosan, akkor a hideg levegő kiáramlik a gépben lévő hőmérséklet megemelkedik. Többet kell dolgoznia ahhoz, hogy lehűtse a kívánt hőmérsékletre. Egy bankjeggyel le lehet ellenőrizni a tömítést. A tekercseket évente meg kell tisztítani. Ezek a készülék hátulján / alján helyezkednek el. Felgyülemlik rajta a por ezért több energiára van szüksége a megfelelő hő fenntartásához. Nyilván ez az villanyszámlát is befolyásolhatja. Nem mellesleg előbb tönkremegy a készülék is.

A romlandó élelmiszert soha ne tároljuk az ajtaján. Ez a hűtő legmelegebb része. Az sem feltétlenül jó, ha nehéz dolgokat tárolunk itt. A zsanérok megfeszülnek és az ajtó nem fog rendesen záródni. Legyen egy kis hely a hűtő és a fal között. A készülék hőt generál, melynek távoznia kell. Ha nem tud, akkor a gép a saját maga által termelt melegben fog pácolódni, ami meghibásodáshoz vezethet.

Párásító
A vizet minden nap cserélni kell. Nem szabad rátölteni. Ha nem akarjuk használni, akkor ürítsük és szárítsuk ki a tartályt. Egy ilyen gép vásárlása előtt mindig ellenőrizzük az otthonunk páratartalmát. Ha csak néha-néha kapcsoljuk be, akkor soha nem fogjuk elérni a kívánt eredményt. Időről időre meg kell nézni a készülék belsejét a penész miatt és folyamatosan ki kell mosni. A csapvíz helyett használjunk szűrt vizet. A kapszulás kávéfőzőkhöz is ezt javasolják. A csapvízben található ásványi anyagok lerakódnak, majd a mikrorészecskéig a párolgás során a levegőbe jutnak és port képeznek.

Mikrohullámú sütő
A négyszögletes és téglalap alakú edények nem jók a mikróba, mert főleg a sarkokat melegíti fel és az étel közepe hideg marad. A kerek edényben történő melegítés során sokkal egyenletesebben melegszik fel az étel. A mikrohullámok elsősorban a víz molekulákra hatnak, így a száraz ételek melegítését kerülni kell. Csak olyan edényt tegyünk be, ami alkalmas a mikrózásra. Egyes műanyag edények összetétele miatt veszélyes anyagok kerülhetnek az ételbe, ha mikróban melegítjük. Azt pedig mindenki tudja, hogy fém és alumínium tilos!

Figyeljünk az elhelyezéssel. Ne tegyük közvetlenül a főzőlap mellé. Legalább 60 cm-es távolságot tartani kell a tűzhelytől. Ne működtessük a gépet “üresen”. Ennek oka a működési elvében rejlik. A készüléknek van egy magnetronja, amely mikrohullámokat hoz létre, és az étel elnyeli ezáltal felmelegszik. Ha nincs semmi a gépben, akkor nincs mi elnyelje ezt.

Turmixgép
Sokan turmixgép segítségével készítenek krémleveseket. A fő hiba, hogy a gépbe forró levet öntenek. Emiatt nyomás keletkezik belül és levághatja a fedelét. Minden csupa “trutyi” lesz, de még meg is égethetjük magunkat. Soha ne töltsük színültig. Ne tegyünk szárított gyümölcsöt és zöldséget a turmixgépbe. Ezek részecskéi erősen tapadnak a pengékhez, és akár el is törhetik azokat. Előtte mindig áztassuk be egy picit. Nem kávédarálásra tervezték, bár műszakilag lehetséges. Az őrlés egyenetlen lesz. Egyes szemek nagyobbak, míg mások kisebbek lesznek. A kávé ízét ez nagyban befolyásolhatja. A kávébab ezen felül még eltompítja a gép éleit. Nem tesz jót neki a mosogatógép. Technikailag oké, de inkább tisztítsuk meg kézzel. Ne hagyjuk benn az ételt napokig.

Mosógép
Legfeljebb háromnegyedéig szabad tölteni a gépet. Ha tele rakjuk, akkor nehéz lesz neki a sok ruha, amely károsítja a gépet, illetve a vegyszeres víz sem tudja annyira átjárni a ruhákat. Ne hagyjuk benn a ruhákat mosás után. Egyből teregessük ki és hagyjuk nyitva a gép ajtaját, hogy ne legyen penészes.

Ha több mosószert pakolunk bele, az nem jelenti azt, hogy jobban fog mosni. Pont ellenkezőleg. Ezen felül a mosószer kárt tesz az alkatrészek védőbevonatán, mely végleg tönkreteszi a gépet. A mosógépnek mindig sík felületen kell állnia. Ha a padló egyenetlen akkor a rázkódás miatt tönkreteszi a gépet is és a csempét is.

Tűzhely
Soha ne használjunk gáztűzhelyet arra, hogy fűtsünk. Minél tovább működik a kályha, annál több szén-dioxidot bocsát ki. Nagy a mérgezés veszélye, a tűzveszélyről nem is beszélve. Nem öntünk vizet a készülékre tisztítás során. Nedves ruhával vagy szivaccsal kell elvégezni. Ha valamilyen étel kerül az égőkbe, azt ne fogpiszkálóval szedjük ki, mert ha az is beletörik, akkor tönkremegy. Használjunk tűt, vagy valami fémet.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!